Elfogták Meggyes Tamás polgármester házának felgyújtóját

2008. június 12. - 18:44 | Külföld
Elfogták a rendőrök az esztergomi polgármester kocsijának és épülő házának felgyújtóit. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden csaptak le a gyanúsítottakra. A rendőrség M. János esztergomi vállalkozót gyanúsítja a bűncselekménnyel.

Mint ismeretes, április 8-án hajnalban felgyújtották Meggyes Tamás fideszes polgármester lakótelepi lakása előtt álló, önkormányzati tulajdonban lévő kocsiját.Ezzel majdnem egy időben lángra lobbant az épülő, már majdnem kész háza is, amelyben több milliós kár keletkezett. A polgármester a támadás napján elmondta: akik a kocsit és a házat felgyújtották,nem értek el semmit. Meggyes Tamás hozzátette: korábban kapott már fenyegetéseket.Volt, hogy kiszúrták az autója kerekét, máskor leköpték a szélvédőjét. Félni nemszabad, folytatni kell a munkát, még jobban és eltökéltebben is, mint eddig - mondtaáprilis elején.

Meggyes Tamás esztergomi polgármester a sikeres elfogást követően kiadott sajtóközleményében köszönte meg a bűnüldözőknek, a rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak a gyors és hatékony munkát, amellyel felderítették és elfogták az április 8-i gyújtogatás elkövetőjét.A polgármester nyilatkozatában az emberek megvédése, megnyugtatása szempontjából rendkívül fontosnak nevezte, hogy házát és szolgálati gépkocsiját ért gyújtogatás tettesét kézre kerítették.

Egy esztergomi vállalkozót gyanúsít a rendőrség azzal, hogy megbízást adott Meggyes Tamás esztergomi polgármester autójának és épülő házának felgyújtására - jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda osztályvezetője ma, azaz csütörtökön.



Tomin Szilvia őrnagy, az NNI vagyonfelderítési osztályának vezetője elmondta: egy esztergomi vállalkozót gyanúsítanak azzal, hogy a rongálás felbujtója volt. A rendőrség a vállalkozó mellett elfogta a megbízást közvetítő személyt, és azokat is, akik végrehajtották a bűncselekményt. Összesen négy embert vettek őrizetbe kedden a bűncselekmény elkövetésének gyanújával, egy további személy pedig már jogerős szabadságvesztését tölti.

A két hónapja Meggyes Tamás polgármester ellen folyó támadások hátterében egy vállalkozói-politikai összefonódás áll, amelynek két tagja, Misznéder János és Horváth Mihály már februárban megtették az első lépéseket, állította a városvezető mai sajtótájékoztatóján. Akkor egy fideszes önkormányzati képviselőt kerestek meg több millió forinttal, hogy rávegyék a testület feloszlatásának elősegítésére. Az április 8-ai gyújtogatás hátterében a Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint M. János, esztergomi építési vállalkozó áll. A üzletembert a brutális támadás előtt bírságolta meg az önkormányzat magas összegre.

Összehangolt támadássorozatról van szó – mondta el ma az ügyről tartott sajtótájékoztatóján Meggyes Tamás. A gyújtogatás után szinte hetente érte valamilyen vád, rágalom a városvezetést, tanulmányt loptak el, fenyegető levelet írtak, vagyonvizsgálatot indítottak a polgármester ellen. Később mélygarázs-ingatlannal, a korábbi jegyző segítségével okoztak botrányt.

Ezek az ügyek összefüggnek - hangoztatta Esztergom vezetője – ha februárban nyilvánosságra kerül a két vállalkozó ajánlata, akkor talán elejét lehetett volna venni a durvább eseteknek.

MTI, -para-összeállítás

Címkék: gyújtogatás