Mikóczy Zoltán csallóközi csodaló-tulajdonos álmai

„Újabb Kincsem született, egy másik bolygóról érkezett telivér. Ez a magyar csodaló elkápráztatta Baden-Badent is” – lelkendezett minap a lovassporttal foglalkozó Sport-Welt német szaklap, amelyre általában a visszafogott hangnem jellemző. Most azért tett kivételt, mert Overdose hatalmas fölénnyel nyerte a hároméves mének egyik legrangosabb európai versenyét, a Lanson Cup-ot. A paripát bő másfél éve Angliában vásárolta és vitte Magyarországra a csallóközi Mikóczy Zoltán.

"Jó helyen és jó időben születtem. Olykor pedig a szerencse sem pártolt el tőlem" – summázza eddigi életét negyvenhat éves üzletember. Aztán részletezi is: "Szülőhelyem, a felső-csallóközi Kispaka a falusi környezetet, a boldog gyermekkort teremtette meg, a közeli Somorján a gimnáziumi évek a világra nyitottak ablakot, Pozsony pedig főleg a kétnyelvűséggel, valamint három kultúra, a magyar, a szlovák és a német szellemi és tárgyi értékeivel ismertetett meg. Néhány évvel a rendszerváltás előtt frissdiplomás gépészmérnökként a szülőfalum szomszédságában levő, légi mezőgazdasági nagyüzembe kerültem, amely akár csak a slušovicei kirakat-agrárkombinát, szocialista lózungokkal álcázva, a piacgazdaság és a vállalkozások óvatos meghonosításával kísérletezett, leginkább a bábolnai példa alapján. Igy kezdtem egy kis csapat élén acéltermékek kereskedelmével foglalkozni, a kötelező gabonamennyiség leadását évről évre országosan elsőként teljesítő mezőgazdasági szövetkezetben. Merthogy minél több lábon állunk, annál erősebbek leszünk, hangoztatta az elnök. Rendszerváltás után ezeket a tapasztalatokat kihasználva alapítottam társaimmal első cégünket, az ugyancsak közeli Dunaszerdahelyen. Aztán önállósodtam, jött az uniós tagság, kitárult előttem is Közép-Európa, elsősorban az anyaország – mondja az eddiginél érzelmesebb hangon.

Dunaszerdahelyről Budapestre

"Fortuna ekkor mosolygott rám először.Eddigi cseh partnereim, pontosabban a morvaországi acélóriás, a Nová Huť cég vezetői a magyarországi terepet és a nyelvet ismerő szakembert kerestek az akkor csődközelben levő budapesti leányvállalatuk élére. Igy kerültem évekkel ezelőtt a magyar fővárosba. A vállalat talpraállítását követően vezettem a céget egészen a cseh acélóriás privatizációjáig. Miután az új tulajdonosnak merőben más elképzelései voltak, 2006-tól a Steel Center Hungary társtulajdonosaként folytattam tovább, miközben szlovákiai vállalkozásaimat is működtetem. Legújabban a Partiumban, Nagyvárad közelében is igyekszem megvetni a lábam, ami nem könnyű feladat. Napi tizenkét, olykor tizenhat órán át tárgyalok, az irodában vagy a gépkocsimban ülök.

Mikor van időda lovakkal foglalkozni? – faggatom tovább.

"A nagy szerelemre mindig talál időt az ember!" – csattan fel a hangja. "Gyerkőc koromtól tart ez a vonzalom. Egy ideig magam is lovagoltam, aztán némi túlsúlyom miatt inkább a lótenyésztésre adtam a fejem. Kezdetben Vágsellyén futtattam lovakat, aztán Alagon alapítottam egy versenyistállót. Aztán..." – elhallgat és fényképeket húz elő.

– Aztán?

" Nos, aztán ismét óriási szerencsém volt!"

Mint a mesében

Boldogan eleveníti fel a ritka történetet.

"Bő másfél éve, 2006 novemberében a híres angliai árverésre, Newmarketbe utaztam. Korábban eléggé túlköltekeztem, ezért semmiképpen sem akartam újabb paripát vásárolni. Ám felvezettek egy nevesincs, szép alkatú, angol tenyésztésű csikót. Az árverező már emelte a kalapácsát, potom árért, 1500 guineasért akarta nyélbe ütni az üzletet. Ez a pénznem csak az angliai lóárveréseken használatos és mostanság 1,05 fontot ér. Ekkor valami belső késztetésből, de talán csak a csikó iránti szánalomból felemeltem a kezem. Kétezerre emeltem a tétet, ami még mindig háromezer eurónál kevesebb összeg volt. Más jelentkező nem akadt, ezért enyém lett a telivér csikó. Barátomhoz, a neves magyar idomárhoz, Ribárszki Sándorhoz került. Kisebbik leányom, a tizenhét éves Lilla keresztelte el az Overdose névre. Tavaly óta minden versenyét megnyerte. Eddig nyolcat. Legutóbb a Sport Welt a nevére utalva már azt írta, hogy ez a magyar csodaló minden galoppon túladagolja a gyorsaságot. Annyira megnőtt az ázsiója, hogy neves francia, angol és amerikai futtatók immár három millió eurót kínálnak érte" – árulja el, halk sóhaj közepette.

Értetlenkedve tekintek rá: – Miért ez a szomorkás hangnem?

Némi gondolkodás után válaszol:" Keresem a szavakat, hogy ne legyenek túl érzelmesek. Többen mondták már nekem, ha ekkora összeg ütheti a markom, akkor az eszemre és ne a szívemre hallgassak. A ló viszont egyelőre nem eladó".

– Ilyen gazdag ember vagy?

"Társaságunkban az a mondás járja, hogy futtatásból akkor lehet milliomos az ember, ha előtte milliárdos volt... Egyébként szigorúan figyelek arra, hogy nagy szerelmeimre, a lovakra, csak annyi pénzt költsek, amennyit a vállalkozásaim megengednek, bár ez nem mindig sikerül. Szűkösebb esztendőkben is volt néhány paripám, jelenleg tizenhármat tartok Ribárszki Sándornál Alagon, hetet pedig Vágsellyén. Ellátásuk egyenként az egyéb költségekkel együtt komoly pénzeket emészt fel, és sajnos nem mindegyikük hoz pénzdíjat a versenyekről. Ezt a hobbit csak kellő fanatizmussal lehet művelni. Aki ebből nyereséget remél, jobb ha bele sem kezd".

– Ilyen jól mennek a vállalkozásaid?

"Egy csallóközi mondással válaszolok. Aki panaszkodik, attól a meglévő pénzéből is el kell venni. Sosem szoktam sopánkodni. Bő egy évtizede azért vállaltam el a felkínált budapesti posztot, mert a magyarországi gazdasági környezet sokkal kedvezőbb volt, a szlovákiaiéhoz képest. Szomorúan tapasztalom a saját bőrömön is, hogy mostanra teljesen megváltoztak a körülmények. Sokkal nehezebb vállalkozni, megélni Magyarországon, mint idehaza. De bízom a jobb időkben azért sem adom fel az anyaországi pozícióimat és a kapcsolataimat. Meg hát több álmom is van."

– Az imént kerülni akartad az érzelgősséget...

Határozottan feleli: -- Ezek ésszerű álmok. Először is Overdose, akár csak egykor Kincsem, még több nagy versenyt nyerhet Baden-Badenban, Longchampban, Deauville-ben, s Európa más híres sprintversenyein. Ezzel pedig nem csak pénzt hoz nekem, hanem azt a reményt, hogy feltámaszthatja a sanyarú sorsú magyar lovassportot, amely visszanyerheti azt a társadalmi rangját, amelyet a múltban már kivívott. S talán-talán önmérsékletre készteti a Kincsem Parkra és az Alagon levő tréningközpontra is szemet vetett plázamániákus pénzembereket. A remélt sikereknek köszönhetően pedig akár fel is éledhet Csipkerózsika-álmából a hazai lóversenyzés is, hiszen Magyarországon jóval nagyobb a fogadási kedv, mint Szlovákiában vagy akár Ausztriában.

– Több álmot említettél az előbb – nézek rá érdeklődve.

Hosszas csend után folytatja:

"A másik már valóra vált. Évekig azt a reményt dédelgettem magamban, hogy lesz olyan Magyarországon idomított lovam, amellyel Pozsonyban is nemzetközi versenyt nyerhetek, s akkor ott is felcsendül a Himnusz. Így talán én lennék Szlovákia első olyan magyar nemzetiségű állampolgára, akivel ez a néhai koronázó városban megtörténik. Óhajom tavaly és néhány napja másodszor is valóra vált a Turf Gálán. Ismét Overdose-nak köszönhetően, Ausztriában élő lengyel lovassal a hátán.

Idén éppen ekkor tört ki a vihar, pillanatok alatt jeges zápor zúdult ránk. Szlovák barátaim viccesen meg is jegyezték, hogy ez biztosan Slota bosszúja. Én viszont lélekben örültem a díszpáholyba is betóduló nagy cseppeknek. Mert így a mellettem állók nem vették észre, hogy férfi létemre könnyezem"

 

Szilvássy József