Pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá az "amstetteni rém" áldozatát

2008. augusztus 14. - 11:18 | Külföld
Pszichiátriai szakértői vizsgálatnak vetik alá Elisabeth Fritzlt, az "amstetteni rém" áldozatát. A nőt saját apja - házuk pincéjébe zárva - huszonnégy éven át vérfertőző nemi kapcsolatra kényszerítette.

A News hírmagayin tudomása szerint az eljárás célja, hogy megállapítsák: nem szenvedett-e el a ma már negyvenkét éves nő olyan tartós lelki bántalmakat a hosszú fogságban, amelyek egész életére káros következményekkel járhatnak. Amennyiben igen, az ügyben illetékes St. Pölten-i ügyészség a szakértői vélemény fényében súlyosbíthatja az elkövető, a hetvenhárom éves mérnök, Joseph Fritzl ellen emelendő vádat. A News megjegyezte, hogy a beható vizsgálatot egy neves osztrák pszichiáternő végzi majd el.

Az ügyészség részéről nem fűztek megjegyzést a magazin értesüléséhez.

A News azt írta, hogy az ügyészségen lázasan dolgoznak a vádirat kidolgozásán, nevezetesen olyan megalapozott vádpontok összeállításán, amelyekbe beilleszthetők a mérnök által elkövetett tettek, és amelyekért - vagy legalábbis egyikükért-másikukért - az egész világot megdöbbentő, szörnyű bűncselekmény jellegéhez illően magas büntetés szabható ki.

Fritzlt a jelenlegi állás szerint személyes szabadság megsértésével, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsítják. Ezekért a vádakért legföljebb tizenöt évi börtönbüntetés róható ki rá. Ha az ügyészség a nemi erőszakot kiegészíti súlyos és tartós következmények okozásával is, a büntetés mértéke máris húsz évre nő.

Az amstetteni eset áprilisban robbant ki. Akkor derült fény arra, hogy a mérnök két és fél évtizeden át fogságra és vérfertőző viszonyra kényszerítette lányát, Elisabethet, akitől hét gyermeke született. Az egyik csecsemő néhány napos korában azonban meghalt, holttestét állítólag Fritzl egy kályhában elégette. Elisabeth és három gyermeke a férfi által épített "tömlöcben" sínylődött. Három másik gyereket - két lányt és egy fiút - a "nagyszülők" magukhoz vettek, ők úgy nőttek fel, hogy nem is tudtak a testvéreikről. A környezetét fondorlatos módon félrevezető Fritzl felesége sem sejtett semmit abból, amit a férje elkövetett.

Elisabethet egyébként a St. Pölten-i ügyészség a nyár folyamán többször is meghallgatta, részletek azonban nem kerültek nyilvánosságra. A tanúmeghallgatások folytatódnak, ám az ügyészség szóvivője nem volt hajlandó felfedni, vajon a többi áldozat olyan állapotban van-e, hogy képesek nyilatkozatot tenni.

Az "amstetteni rém" elleni tárgyalás valószínűleg az ősszel kezdődik meg.

MTI/para

Címkék: amstetteni rém