Társadalmi-gazdasági nemzeti csúcs: A Fidesz egyelőre nem döntött a részvételről

2008. október 12. - 17:43 | Külföld
Az MSZP, az MDF és - fenntartásokkal ugyan, de - az SZDSZ politikusai is ott lesznek a miniszterelnök által kezdeményezett társadalmi-gazdasági nemzeti csúcson, a Fidesz és a KDNP később dönt a részvételről - így összegezhetőek a pártok eddig elhangozott nyilatkozatai.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az MTI-nek vasárnap azt mondta: részt vesznek a nemzeti csúcson, de szkeptikus az ilyen kezdeményezésekkel kapcsolatban. Emlékeztetett arra, legutóbb ilyesmivel Horn Gyula volt szocialista kormányfő kísérletezett a Bokros-csomag bevezetése előtt.

"Nem gondoljuk, hogy ezek a nemzeti csúcsok közelebb vinnének a megoldáshoz" - vélekedett a szabad demokrata politikus.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTI-nek úgy nyilatkozott: ott lesznek az egyeztetésen. Mint mondta, az országot meg kell védeni a nemzetközi pénzügyi válság hatásaitól, ez pedig csak úgy oldható meg, ha a pénzügy, a gazdaság, és a politika meghatározó vezetői együttesen lépnek fel.

A KDNP és a Fidesz a pénzügyi válságról tartott közös vasárnapi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter szóvivő annyit mondott, meghívást még nem kaptak, de ha megérkezik a meghívó, akkor átgondolják a helyzetet.

Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője szintén azt közölte: ha megérkezik a meghívás, akkor végiggondolják a helyzetet.

Gyurcsány Ferenc vasárnap a parlamentben jelentette be, hogy a nemzeti csúcsra meghívást kap az öt közjogi méltóság, s a rendszerváltás utáni időszak valamennyi volt köztársasági elnöke, miniszterelnöke, házelnöke. Rajtuk kívül a kormányfő - mint mondta - szívesen látná a grémiumban a parlamenti pártok jelenlegi elnökeit, frakcióvezetőit és európai parlamenti delegációvezetőit.

A meghívottak között vannak még a Magyar Nemzeti Bank rendszerváltozás utáni és jelenlegi elnökei, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságainak elnökei, valamint az MTA rendszerváltás utáni és jelenlegi elnökei, az önkormányzati szövetségek vezetői, valamint az OÉT munkáltatói és munkavállalói szervezetei.

Az MTI összegzése szerint így a találkozóra meghívást kapnak - a jelenlegi köztársasági elnök, Sólyom László mellett - Gönz Árpád és Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnökök, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor és Medgyessy Péter volt kormányfők, Szabad György, Gál Zoltán, illetve Áder János korábbi házelnökök, továbbá Szili Katalin, az Országgyűlés jelenlegi elnöke. Szintén meghívást kap a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökei közül Surányi György, Bod Péter Ákos, Járai Zsigmond, a mostani vezető, Simor András, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia eddigi elnökei: Glatz Ferenc, Vízi E. Szilveszter és Pálinkás József.

Az öt parlamenti frakcióvezető - Lendvai Ildikó (MSZP), Kóka János (SZDSZ), Navracsics Tibor (Fidesz), Herényi Károly (MDF), Semjén Zsolt (KNDP) -, illetve a pártelnökök - Fodor Gábor (SZDSZ), Orbán Viktor (Fidesz), Dávid Ibolya (MDF) - mellett meghívást kapnak a pártok EP-delegációjának vezetői is: Tabajdi Csaba (MSZP), Schmitt Pál (Fidesz), Szentiványi István (SZDSZ), valamint Olajos Péter (MDF). 

Az MTI úgy tudja: a nemzeti csúcsra meghívják mind a hét önkormányzati szövetséget, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanácsban lévő hat szakszervezetet és kilenc munkáltatói szövetséget. Az még nem dőlt el, hogy mely parlamenti bizottságokat vonják be a munkába.

MTI

Címkék: Fidesz, KDNP, MDF, MSZP, SZDSZ