Lakott területre zuhant egy F-18-as vadászgép
A CNN hírtelevízió közlése szerint a harci gép leszálláshoz készülődött a közeli Miramar tengerészgyalogsági repülőtéren, amikor a pilóta elvesztette uralmát a gép felett. A UPI amerikai hírügynökség jelentése szerint hajtóműhiba történt. A pilótának sikerült katapultálnia - jelentette Hofer László, az MTI washingtoni tudósítója.
A vadászgép a repülőtértől két mérföldre, San Diego egy sűrűn lakott negyedére zuhant. A hírtévék képsorai egy lerombolt, kiégett, füstölgő házat mutattak; állítólag két jármű is kigyulladt. A becsapódott és felrobbant repülőgép két házat földig rombolt a University City negyedben, és öt másik ház megrongálódott.
Jerry Sanders, a település polgármestere közölte, hogy a tragédia három emberéletet követelt. Az illetők az egyik házban tartózkodtak, amikor a repülőgép becsapódott az épületbe. A rendőrség szerint egy negyedik ember eltűnt. A hatóságok 20 házból evakuálták a lakókat, és kutatnak az esetleges további áldozatok után.
A szerencsétlenül járt vadászgép a csendes-óceáni partok előtt egy repülőgép-hordozó hajóról szállt fel és végzett gyakorlórepülést, amikor a műszaki hiba történt. A pilóta egy iskolaudvar felett katapultált, és ejtőernyőjével fennakadt egy fán. Egy közelben dolgozó építőmunkás szerint, aki a segítségére sietett, "egy kicsit zaklatott volt", amikor lemászott a fáról, de egyébként úgy tűnt, nem esett baja. "Az első mondta az volt, hogy jól van, és reméli, nem okozta senkinek a halálát. Azt mondta, a gép mindkét hajtóműve felmondta a szolgálatot repülés közben" - tette hozzá.