Romániában sem kell a szociknak RMDSZ, amely ellenzékbe vonul
Az RMDSZ elnöke kijelentette: ilyen körülmények között a szövetség ellenzékbe vonul, hiszen már kezdettől hangsúlyozta, hogy a kormánykoalícióban csakis egyenlő partnerként hajlandó részt vállalni.
Szombat este a D-LP és a Szociáldemokrata Párt (SZDP)n vezetői újabb tárgyalásmenetre ültek össze. Több órás megbeszélést után az SZDP álláspontja győzött: az RMDSZ-t kihagyják a most alakuló kormánykoalícióból, amelyet kizárólag a két nagy párt alakítja.
Emil Boc, a D-LP elnöke a tárgyalások után közölte: tiszteletben kellett tartaniuk az SZDP országos fóruma által kimondott feltételt, hogy az RMDSZ ne legyen része a koalíciónak, de a demokrata-liberálisok folytatni kívánják az együttmûködést az RMDSZ-szel, és ennek érdekében államtitkári tisztségeket ajánlnak fel a szövetségnek, parlamenti támogatásáért cserében.
Mircea Geoana SZDP-elnök kifejtette, hogy az RMDSZ kihagyása a koalícióból nem a romániai magyarság ellen meghozott döntés, de a két nagy párt amúgy is több mint 70 százalékos többséggel rendelkezik a törvényhozásban, így az RMDSZ-re a koalíciónak nincs szüksége.
A két koalíciós pártelnök nyilatkozatát követően Markó leszögezte: a felajánlott szerep az RMDSZ számára elfogadhatatlan, s ennek nyomán a szövetség ellenzékbe vonul.
Az RMDSZ elnöke nem zárta ki annak lehetõségét, hogy a D-LP megpróbálja majd elmagyarázni, miért is nem tartotta be adott szavát az RMDSZ-szel szemben, ez azonban a dolgokon nem változtathat. Az RMDSZ ugyanis már kezdettől fogva világossá tette, hogy csakis egyenlő partnerként hajlandó tagja lenni a kormánykoalíciónak.