PORNÓBOTRÁNY: A tanárok ne szexeljenek a diákjaikkal!

2009. január 22. - 16:58 | Külföld
A znojmói pornóbotrány kipattanása után élénk vita kerekedett abból, hogy jogilag milyen eszközök állnak rendelkezésre, azt megakadályozandó, hogy egy tanár ne szexeljen a diákjával. A tanárnő a Nova tévének is nyilatkozott. Frissítve: 18.19

Miroslava Pillerová ugyanis nem a diákjával, hanem egy tizennyolc évtől idősebb férfivel, az iskola villanyszerelőjével szexelt, önkéntesen, sőt egy diák a mobiltelefonjával rögzítette az aktust és ocsmány stílusban instruálta a párocskát. Azt aktusra állítólag önkéntesen került sor. A tanárnő szerint is önkéntes volt az aktus és szigorúan magánügyről van szó. Amikor a netre került az aktus és ország-világ látta a pikáns filmecskét, a tanárnő idegösszeomlást kapott, jelenleg betegszabadságon van. A znojmói középiskola igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a tanárnőt nem tudja elbocsátani,nincs rá jogcím, még akkor sem, ha pornózott, mert felnőtt létére szabadidejében azt csinál, amit akar.

A cseh rendőrség tanár és diák közti szexszel ritkán foglalkozik, tavaly csak egy ilyen esetük volt - nyilatkozta Miroslav Pech rendőrségi szóvivő. Prágában az utóbbi három évben három tanárt tartóztattak le, ebből két ember pedofil volt. A kelet-csehországi rendőrök pedig a znojmóihoz hasonló esettel még egyltalán nem találkoztak. Ugyanakkor csak a rendőrség hivatott az efféle eseteket és egyáltalán a tanár-diák viszonyt vizsgálni.

- Ha ilyen gyanú felmerül és tudomásunkra jut, a rendrőségnek szólunk és az iskola igazgatójának. Mi csak a tanügyi törvény betartását kérhetjük számon - tudatta Libor Vacek a cseh tanfelügyelők szövetségének szóvivője. Szerinte a tanfelügyelők maximum egy ilyen esettel találkoznak évente.
A tanár-diák közti szexet csak a büntető törvénykönyv említi, s csak annyit, hogy 15 évesnél fiatalabb személlyel tilos a szex, és azt is, hogy nem szabad visszaélni a 18 évesnél fiatalabbak helyzetével. Viszont pontosan ez a vita oka. Jan Černý ügyvéd szerint a tanárnak zsarolnia kell a diákot ahhoz, hogy a függőség kihasználásáról beszélhessünk. - Ha egy tizenöt éves lány önkéntesen szeretkezik a tanárával, és erre nem kényszerítik, vagy nem zsarolják őt jobb jegyek kilátásba helyezésével, akkor nincs ok büntetőjogi eljárásra - tette hozzá az ügyvéd.

Karácsony előtt ezt hasonlóképpen ítélte meg a rendőrség is, amikor Pavol S. tanító elleni eljárást azért szüntette meg, mert mint kiderült, a 12 éves diáklány önként szexelt vele.

A szexológusok viszont nem értenek egyet ezzel a nézettel. Ugyanis a fiatalkorúak nagyon könnyen beleszeretnek a tanáraikba, mert tekintélyt látnak bennük, és pontosan ezzel lehet visszaélni. A karizma tekintélye érvényesül. Ráadásul ez nem ok az elbocsátásra, mert a tanár diák közti erkölcsteelnség miatt még az igazgató sem büntethet, a munka törvénykönyvével  pedig ez nem ellenkezik, tehát elbocsátásra sincs lehetőség. Ha viszont az iskolaügyi minisztérium kiadna egy rendeletet a hasonló esetekre és a tanár-diák szexet kifejezetten megtiltaná, akkor abban az esetben az igazgató teljes joggal és azonnal kirúghatná a tanárt. Azaz olyan jogcímen, hogy mint pedagógus hiteltelenné vált a posztra. A minisztérium egyelőre nem tervez ilyen rendelkezést kiadni. 

NYILATKOZOTT A TANÁRNŐ

A cseh Nova televíziónak nyilatkozott Miroslava Prillerová, a pornófilmről elhíresült znojmói angoltanárnő, miként az édesanyja is. Az édesanya szerint a lánya könnyen manipulálható, épp ezért szakember segítségének igénybe vételét is mérlegeli a család. Prillerová tulajdonképpen nem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy ez miként fordulhatott elő, de azt mondta, hogy nagyon mélyen megrázta  őt ez az egész ügy, az aktus szilveszterkor történt és sosem lett volna szabad nyilvánosságra kerülnie. - Először forult ez velem elő - modta a kamerába. Nem igaz az sem, hogy a diákjával szexelne a felvételen. Az anyja szerint míg más még kontrollálja magát, a lánya ilyen helyzetben elvesztette a fejét, azaz tovább ment, mint szabad lett volna. A partnere a filmen nem a diákja és nem is az iskolában dolgozik, a tizenkilenc éves Karel Kučera koporsókészítőnek tanult és most 10 kilométerre dolgozik Znojmótól. A fiú már egyáltalán nem akar nyilatkozni az ügyben.

A 31 éves angoltanárnő anyja azt is bevallotta, hogy először ki akarta dobni a lányát, de aztán jobban belegondolt és kiáll mellette, mert mégiscsak a saját lánya. Miroslava Prillerová eléggé zárkózott, introvertált típus és ezt be is vallja az interjúban. - Nincs sok barátnőm - mondja. A kisfiát egyedül neveli, az amerikai apa lelépett, a hároméves Jack most az anyjával él. Prillerová Angliában is bébiszitterkedett és Amerikában is dolgozott. Sőt Kölnben elvégezte a középfokú teológiai és missziós iskolát. Világéletében emberekkel szeretett foglalkozni, de úgy gondolja, ennek most vége.

- Júniusban lejár a szerződésem, fogalmam sincs, mit fogok az után kezdeni - mondja a szőke, egyedülálló tanárnő.

A diákok zöme kedvelte az angoltanárnőt és úgy vélik, az volt a bűnös, aki a videót a világhálóra rakta. Azért akadt olyan diák is, aki elmondta: bár a tanárnőt kedvelték, őket is sokkolta a videó. A rendőrség is vizsgálódik az ügyben, de a kényes témára való tekintettel nem bocsátkoznak részletekbe. 

-para/tn.cz