Volt rendőrt gyanúsítanak a tavalyi kézigránátos támadással

2009. február 27. - 16:42 | Külföld
Több mint másfél évtizedig rendőr volt az a férfi, aki a gyanú szerint tavaly novemberben testvérével együtt, személyes okokból elkövette a két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos támadást - erősítette meg péntek délután a rendőrség. A volt rendőr ugyanabban az utcában lakott, amelyben az áldozatok.

A tavaly november 18-án éjjel történt kettős emberöléssel kapcsolatban Dakos József Baranya megyei főkapitány az MTI-nek Pécsett pénteken elmondta: a rendőrség két testvért, a 45 éves kővágószőlősi B. Jenőt és a 43 éves pécsi B. Jánost gyanúsítja a több emberen elkövetett emberöléssel. Tettükért akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethetők.

Fellegi Norbert, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője közölte: "az egyik gyanúsított korábban a rendőrségnél szolgált, de már leszerelt". Az alezredes tájékoztatása szerint őt a rendőrség bevetési egysége a munkahelyén, egy óvodában fogta el, ahol gondnokként dolgozott. Testvérét a rendőrök saját lakásából vitték el.

Pécsett, a Fejlődés utcai, romák által lakott családi házba tavaly november 18-án éjjel, 22 óra 45 perckor dobtak be jugoszláv típusú kézigránátot. A robbanás a két szülőt a helyszínen megölte. Három gyermekük - a legfiatalabb kétéves, a legidősebb öt - is otthon volt, közülük ketten könnyebben megsérültek, őket sokkos állapotban vitték kórházba.

B. János, aki korábban rendőr volt, szintén Pécsett, a Fejlődés utcában, néhány háznyira lakott az áldozattól. A pénteken elfogott és őrizetbe vett gyanúsított a legismertebb közösségi portálra rendőri egyenruhás fényképét is feltette, bár magáról úgy vall, "18 évet szolgáltam a Rendőrség kötelékében, baleseti helyszínelő voltam nyugdíjazásom előtt kb. 8. évig". Jelenlegi életéről azt írta, "saját kisteherautómmal saját részemre illetve ismerősöknek fuvarozok. Másodállásban vagyonőrködöm".

Testvére, B. Jenő önmagáról azt írta: "családcentrikus vagyok imádom a családomat. Nem szeretem a balhét, sőt egyenesen utálom, de ha "elönti a szar az agyamat", akkor oda teszem magam. És nagyon nem szeretem ha a gyengébbet bántják, és kiállok a barátaimért!!!"

A testvérpár közös hobbija a motorozás, az autózás, és mindketten a Fekete kalap nevű zenekarban hagyományőrző zenét játszanak.

MTI/para