Veszprémi késelés: Reagált a nő, akit az incidens elindításával hoztak összefüggésbe

2009. március 8. - 17:26 | Külföld
Rágalmazásért és becsületsértésért feljelentést tett a rendőrségen az a veszprémi nő, akit egy román országos sportnapilap összefüggésbe hozott a Cozma-gyilkossággal - írta a Veszprém megyei Napló online-kiadása vasárnap.

A hírportál szerint a fiatal nő, T. Helga felkereste a szerkesztőséget és elmondta: a román lap állításával ellentétben "soha semmilyen kapcsolata nem volt Marian Cozmával, őt nem ismerte, pontosabban annyira, mint egy átlagos veszprémi lakos a kézilabdázókat".

Elmondta azt is, hogy a bűncselekmény éjszakáján valóban ott szórakozott a Patrióta lokálban, de nem találkozott Cozmával. T. Helga a  tánctéri verekedésről és a későbbi bűncselekményről sem tudott, "abból semmit nem érzékelt".

Az újság online-kiadásának elmondta azt is, hogy tanúként kihallgatták az ügyben. "Vagyis az sem igaz, hogy édesanyám miatt nem foglalkozott volna velem a rendőrség" - hangsúlyozta. A nő a lapnak úgy fogalmazott: "félünk, mert a nevünket bemocskolták és félünk attól is, hogy az újságcikk miatt valamilyen atrocitás ér minket".

T. Helga elmondta azt is, hogy "a társaság már ott volt a helyszínen, amiről azt állítja a román lap, hogy a kedvesem, B. Csaba  hívta ki".

A romániai Gazeta Sporturilor szombati különszáma - tucatnyi szemtanúra hivatkozva - azt állította: egy gazdag veszprémi vállalkozó hívta a lokálba azt a 25 fős bandát, amelynek tagjai megkéselték a román kézilabdázót, Marian Cozmát. A lap tudni vél egy bizonyos Helgáról (aki a cikk szerint korábban Olaszországban töltött huzamosabb időt, és anyja a rendőrségen dolgozik), akit Marian Cozma pofon vágott. Van, aki úgy tudja, hogy a román kézilabdásnak régebben lehetett valamilyen kalandja Helgával, aki jelenleg egy gazdag vállalkozó testvérének a barátnője.  A román újság szerint, vélhetően az incidens miatt, a vállalkozó testvére hívta a bárba a "nehézfiúkat", a romákból álló banda tagjait.

MTI/para