Bizonytalan Veres János jövője

2009. április 10. - 14:05 | Külföld
Még hátra van egy újabb Bajnai Gordon-Veres János találkozó. Veres János pénzügyminiszter pénteken ezt nem erősítette meg, ehelyett azt hangsúlyozta: neki az a fontos, hogy az általa előkészített program megvalósítása folytatódjon.

Veres János jövőjéről még nincs megegyezés - tudta meg az MTI szocialista forrásból. A miniszterelnök-jelöltnek így még a napokban egyeztetnie kell a pénzügyminiszterrel, mielőtt kedden bejelentené kormányának névsorát.

Ezt az értesülést az MTI megkeresésére Veres János nem erősítette meg. Azt mondta: neki személy szerint az a fontos, hogy az a program, amelynek előkészítésében részt vett, és amelynek eredményeképpen a költségvetési hiányt sikerül 3 százalék alá szorítani, folytatódjon. Hozzátette: a program meghozta az Európai Bizottság elismerését, és javította Magyarország hitelességét.

MTI/para