Megint rálőttek egy cigányok lakta házra

2009. május 6. - 09:34 | Külföld
Ismeretlenek rálőttek egy cigányok lakta házra egy magyroroszági Táska nevű településen. A cigánysor utolsó házát négy lövés érte, más forrás szerint kettő, állítólag senki sem sérült meg. A rendőrség még a lövésben sem biztos, a helyszíni szemlén talált vakolatsérülést szakértővel vizsgáltatja, hogy kiderüljön, származhat-e lőfegyvertől.

A kedd virradóra történt támadásban két lövedék az ablakon át hatolt az épületbe, míg a másik két lövedék a falba fúródott, mondta el kedden késő este Horváth Gyula, a szomszédos Lengyeltóti település roma civil szervezet vezetője. Szemtanúk elmondása alapján tudatta, hogy egy kisebb fekete autóból adták le a lövéseket a cigánysor utolsó házára, majd az ismeretlen támadók elmenekültek.

Horváth Gyula, aki maga is járt a településen a lövöldözés után, azt mondta, hogy a kaposvári és a marcali rendőrök még délelőtt helyszíneltek, és megtalálták az egyik, falba fúródott lövedéket, valamint a lőszerhüvelyeket is.

Gadányi István, Táska polgármestere kérdésünkre azt mondta, hogy ő nem járt a helyszínen, de beszélt azzal a férfivel, aki a bejelentést tette, és ez alapján ő úgy tudja, hogy két lövés dördült.

Bíró Gábor, a Somogy megyei rendőrség szóvivője szerda reggel kérdésünkre elmondta, hogy még hétfőn este 10 órá után érkezett bejelentés a marcali kapitányságra, hogy egy táskai családi háztól lövésnek tűnő csattanaást halottak. A rendőrség ezután helyszíni szemlét tartott.

Bíró Gábor azt mondta, hogy a bejelentő egy vakolatsérülést mutatott, a rendőrség most szakértő bevonásával vizsgálja, hogy származhat-e lőfegyvertől. Azt egyelőre nem tudta megmondani, mikorra várható a vizsgálat eredménye.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a közelmúltban történt események miatt nagy körültekintéssel járnak el. Arra a kérdésre, hogy van-e összefüggés a korábbi cigányokat ért támadások és a táskai eset között, azt mondta, ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja.

Közölte azt is, hogy Táskán folyamatos a rendőri jelenlét, a járőrözéssel a lakókat akarják megnyugtatni.

A településen a kormány cigánytelep-felszámolási programja tavaly fejeződött be. A helyi cigányok fele a faluba költözött, míg a többieknek a korábbi utcában építettek lakásokat. A támadás ennek a cigánysornak az utolsó házánál történt keddre virradóra.

mti/index/para