Eörsi Mátyás kapcsolatot sürget a magyar és a szlovák demokraták között

2009. augusztus 22. - 16:14 | Külföld
A magyar demokratáknak kapcsolatot kell keresniük a szlovák demokratákkal annak érdekében, hogy a "mostani szlovákiai hisztériának és nacionalizmusnak elejét lehessen venni", és azt is meg lehessen akadályozni, hogy Magyarországon hasonló szellemű válaszok szülessenek – mondta  Eörsi Mátyás szombaton annak kapcsán, hogy Sólyom Lászlótól a hatóságok előző nap megtagadták a belépést Szlovákiába.

A szabad demokrata politikus leszögezte, hogy mindkét országban létezik nacionalizmus, de - mutatott rá - míg "Szlovákiában ez kormányzati szinten van, Magyarországon nem". Véleménye szerint most viszont azért kell politikai ideológiától mentesen összefognia a két ország szociál- és kereszténydemokratáinak, liberálisainak és zöldjeinek, hogy minél több kapcsolódási pontot találjanak, amivel elejét vehetik annak, hogy a nacionalista erők hangja legyen hallható. Eörsi Mátyás rámutatott: a semleges megfigyelők azt gondolhatják, hogy két nacionalista ország vitázik egymással, de véleménye szerint ez nem így van, csupán néhány politikus "játszik rá" erre.

Kijelentette: az Európai Unió sok más értéke mellett a legfontosabb a személyek, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása, ez a tagszövetség minden egyes polgárára vonatkozik. Éppen ezért rendkívülinek nevezte, hogy egy köztársasági elnököt nem engednek be egy másik országba, mintha bűnöző lenne, és az Interpol keresné.

Hozzátette, hogy a rendszerváltozást követően a magyar-szlovák kapcsolatokban voltak lejtmenetek, de soha nem volt ilyen rossz állapotban.

Eörsi Mátyás szerint az ügyben rövid távon meg kell nézni, ki mondott igazat és ki nem a szlovák kormány és magyar köztársasági elnöki hivatal közötti vitában az államfő útjának előkészítését illetően. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy ebben az esetben ki kell teríteni a kártyákat, és a magyar külügy nyugodtan nyilvánosságra hozhatja az ügyben folytatott jegyzékváltásokat.

Eörsi Mátyás úgy vélte, hogy "Sólyom Lászlónak is át kellene gondolnia, hogy mit gondolnak róla a szomszédos országokban akkor, amikor évek óta minden magyar állami ünnepet külföldön ünnepelt".

(MTI)