Romagyilkosságok: Gyermekkori ismerőse szerint gyűlöli a romákat az egykori katona

2009. augusztus 24. - 13:40 | Külföld
Gyermekkori ismerőse szerint a romagyilkosságok miatt előzetes letartóztatásba helyezett Cs. István kamaszkora óta gyűlöli a romákat - tudta meg az MTI hétfőn az egykori szerződéses katona lakóhelyén, a Debrecen melletti Bocskaikertben.

Egy magát megnevezni nem kívánó helybéli fiatal, aki gyermekkora óta ismeri a férfit, "életvidám, vicces, humoros" embernek írta le Cs. Istvánt, akiről azonban - mint mondta - kamaszkora óta nyilvánvaló volt, hogy "rendkívüli módon gyűlöli a romákat", különösen a Bocskaikert melletti hajdúhadháziakat.

Hozzátette: egy időben Cs. István szkinhedként egy motoros csapat tagja volt, nem egyszer cigányokat is megvertek, azt azonban a településen senki nem feltételezte róla, hogy ilyen gyilkosságsorozat részese lenne.

A férfi egyébként - mint elmondták - szenvedélyes motoros, a motorját állítólag a közelmúltban árulta. Ez azért lehet fontos, mert egyes információk szerint ő volt az, aki a támadások előtt motorral felderítette a terepet.

Cs. Istvánnak sem az édesanyja - akivel együtt lakott -, sem más rokona nem kívánt nyilatkozni. Az viszont a településen köztudott, hogy a sógora, akivel szoros a kapcsolata, jelenleg is aktív egyenruhás rendőr a hajdúhadházi rendőrkapitányság állományában.

Ez utóbbi információit Kozma János, Hajdúhadház rendőrkapitánya MTI-nek nem erősítette meg, az ügyben semmilyen formában nem kívánt nyilatkozni. Ugyanakkor annyit elmondott: nincs tudomása arról, hogy Hajdúhadházon vagy a hozzájuk tartozó Bocskaikertben jelentős összetűzésre került volna sor roma és nem roma fiatalok között.

Az MTI megtudta azt is, hogy Cs. István korábban a debreceni Bocskai István Lövészdandárnál teljesített szerződéses katonai szolgálatot. A magát megnevezni nem kívánó informátor szerint a Koszovóban is tisztesként szolgált Cs. István az egyik gépesített lövészzászlóalj gépkocsivezetője volt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi önként szerelt le vagy esetleg elküldték a honvédségtől.

Péntekre virradóra debreceni szórakozóhelyeken, illetve egy magánlakásban hat embert fogtak el, közülük négyet - így Cs. Istvánt is - vasárnap előzetes letartóztatásba helyeztek. A rendőrség gyanúja szerint ők követték el tavaly nyár óta a romák elleni kilenc támadást, amelyekben hatan haltak meg. A gyanúsítottak köre egyes rendőrségi nyilatkozatok szerint még bővülhet.

(MTI)