A Magna bővíti az osztrák Opel-gyárat

2009. szeptember 17. - 16:32 | Külföld
Háromszáz új munkahellyel bővíti az Opel ausztriai gyárát az állami támogatásért a Magna - értesült egy osztrák gazdasági hetilap.

Miközben a legtöbb Opel-üzemben leépítés várható, az asperni gyárban jövőre 1500-ról 1800-ra emelik a dolgozók létszámát - áll a FORMAT internetes kiadásának csütörtöki cikkében. A lap az Opel kanadai-osztrák vásárlójának egy meg nem nevezett menedzserére hivatkozik, s hozzáteszi, hogy a cég hivatalosan nem nyilatkozott az Opellel kapcsolatos terveiről.

A birtokába jutott üzleti tervre hivatkozva FORMAT azt is írta: a Magna 10 ezer 560 állást akar megszüntetni az Opelnél, ebből négyezer-ötszázat Németországban, kétezer-háromszázat Belgiumban, 1700-at Spanyolországban, a többit Lengyelországban és Nagy-Britanniában.

Az asperni létszámbővítésért cserébe a Magna azt akarja, hogy az osztrák állam vállaljon részt az Opel szanálásához nyújtott állami segítségnyújtásban. Az osztrák kormány eddigi nyilatkozatai szerint a Magna 160 millió eurónyi kezességvállalásra számíthat Bécstől.

A Handelsblatt című német gazdasági napilap júniusban arról adott hírt, hogy a Magna két németországi üzemből, a rüsselsheimiből és a bochumiból Szentgotthárdra és az ausztriai Aspernbe telepítené a motorgyártást.

mti/para