Csáky szerint a szlovák politikusok megbánták a nyelvtörvény elfogadását
A Kárpát-medencei magyar kisebbség: helyzetkép és kilátások címmel zajló műhelybeszélgetést megnyitva Glatz Ferenc akadémikus elmondta, hogy "a legnagyobb siker az utóbbi húsz évben a három magyar párt sikeres szereplése". A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP), az RMDSZ és a VMSZ sikerét "Trianon óta a legnagyobb magyar sikernek tartom a magam részéről, rájöttünk, hogy magunknak kell segíteni magunkon" - tette hozzá.
Glatz Ferenc hangsúlyozta, hogy a romakérdésre végre felfigyelt az Európai Unió, de elképzelhető, hogy a romaügy háttérbe szoríthatja a "klasszikus" kisebbségek problémáit.
Pásztor István pártja, a VMSZ utóbbi években folytatott politizálását értékelve elmondta, hogy a kisebbségi politikának "a kisebbségek közösségi ambícióit kell megfogalmaznia és sikere vinnie, különben a közösségi támogatás elolvad." Szerinte ebben jelentős eredményeket sikerült elérni az elmúlt egy évben, például a szerbiai kisebbségi önkormányzatiságról, a lényegében kulturális autonómiát biztosító nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel, amelyet augusztus 31-én fogadott el a belgrádi parlament. Értékelése szerint ez új alapokra helyezi a szerb többség és a kisebbségek viszonyát. A törvény biztosítja nemzeti tanácsaik finanszírozását és a nemzeti tanácsok által működtetett intézményeknek fenntartását is. A nemzeti tanácsokról szóló törvény követendő példaként is felmutatható, például Szlovákia számára - mondta.