Basescu és Gašparovič nem árulták el, mit beszéltek a kisebbségekről

2009. október 16. - 13:21 | Külföld
A nemzeti kisebbségekről, kétoldalú együttműködésről, a gazdasági válságról tárgyalt egyebek között Bukarestben Traian Basescu román és Ivan Gasšparovič szlovák államfő.

Gašparovič pénteken kezdődött romániai látogatása alkalmából először Basescuval folytatott megbeszéléseket. Ezt követően elmondta, hogy a tanácskozás során részletesen beszéltek a nemzeti kisebbségek kérdéséről is, de sem ő, sem Basescu nem közölt részleteket erről.

A szlovák államfő a tervek szerint ellátogat Arad és Bihar megyébe, és részt vesz az ott élő romániai szlovák kisebbség több kulturális rendezvényén, valamint találkozik Nagyszalontán a helyi szlovák tiszteletbeli konzullal.

Gašparovcič szerint a gazdasági válság ellenére a román és a szlovák gazdaság kész arra, hogy beruházásokat eszközöljenek egymás országaiban, de közös beruházásokra is van lehetőség.

Basescu kijelentette, hogy a mostani találkozó erősíti a két ország "kiváló politikai és gazdasági kapcsolatait", és megköszönte a szlovák államfőnek, hogy gondozzák a Szlovákia területén elesett román katonák sírjait.

mti/para