Közéleti személyiségek a SMER visszavétele ellen a PES-be

2009. december 5. - 13:14 | Külföld
Közéleti személyiségek nyilatkozatban kérik a Magyar Szocialista Pártot, hogy akadályozza meg a szlovák Smer visszavételét az Európai Szocialista Pártba.

Az MTI-hez szombaton eljuttatott nyilatkozatot Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, Szűrös Mátyás, egykori ideiglenes köztársasági elnök, Pozsgay Imre egyetemi tanár, Fricz Tamás politológus és Tőkéczki László történész írták alá.

Fricz Tamás az MTI-nek elmondta, hogy mások csatlakozását is várják a nyilatkozathoz.

A nyilatkozatban azt írják: "Mély elkeseredéssel tölt el minket, hogy az Európai Szocialista Párt (PES) elnöksége azt javasolta a párt kongresszusának: vegye vissza állandó tagjai közé a szélsőséges nacionalistákkal való együttműködése miatt eddig ideiglenes tagságából felfüggesztett Smer-Szociáldemokráciát."

A döntést azért is tartják elkeserítőnek, mivel álláspontjuk szerint a Smer hároméves szlovákiai kormányzati szerepvállalása igazolta azokat az aggodalmakat, amelyek miatt a párt ideiglenes tagságát 2006-ban felfüggesztették. Ha a PES most helyreállítja a Smer állandó tagságát, akkor azonosul ezzel a magatartással: "európai szinten legitimálja a baloldali értékekkel homlokegyenest ellenkező nemzeti-etnikai alapú kirekesztést és nacionalista kormányzati politikát, így az európai baloldalt azok szintjére alacsonyítja le."

Az aláírók hangsúlyozzák: az MSZP csakis akkor léphet fel hitelesen a szélsőségekkel szemben, ha megakadályozza a Smer visszavételét az Európai Szocialista Pártba.

A legerősebb szlovák kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) ideiglenes tagságát három éve függesztették fel, amikor koalíciót kötött a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS). Az Európai Szocialisták Pártja (PES) december 7-8-i prágai kongresszusán a Smer várhatóan felvételt nyer a tömörülés teljes jogú tagjai közé.

A tagságot a Magyar Szocialista Párt (MSZP) mindvégig ellenezte - decemberben is ellene fog szavazni -, de a tiltakozók tábora fokozatosan csökkent.

Az Új Szónak november végén nyilatkozó Tabajdi Csaba (MSZP) szerint a Smer felvételét javaslók azzal érveltek, hogy a párt jól szerepelt a megyei választásokon, és a Smer hatására csökkent Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének a támogatottsága. Tabajdi kis esélyt lát arra, hogy a Smer tagfelvételét sikerülne megakadályozni. Az egyes tagpártok ugyanis nem rendelkeznek vétójoggal.

(mti)

Címkék: EU, PES, Robert Fico, Smer