Három minisztériumot kap az RMDSZ

2009. december 21. - 10:15 | Külföld
Emil Boc román miniszterelnök-jelölt vasárnap közzétette véglegesített kormánylistáját, amelyet már a késő délutáni órákban a parlament elé terjeszt.

A Boc által javasolt kabinetnek 15 minisztériuma lesz, amihez hozzáadódik a miniszterelnöki és a tárca nélküli miniszterelnök-helyettesi tisztség. A Boc által javasolt mostani kormánynak néggyel kevesebb minisztériuma lenne, mint az októberben megbuktatott, szintén általa vezetett kabinetnek.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) négy posztot kap az új kormányban, így Markó Béla a miniszterelnök-helyettesi, Borbély László a környezetvédelmi, Cseke Attila az egészségügyi, Kelemen Hunor pedig a kulturális miniszteri tisztséget töltheti majd be.

A kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) részéről Vasile Blaga a közigazgatási és belügyminiszteri, Adriean Videanu a gazdasági és kereskedelmi, Radu Berceanu a közlekedési, Gabriel Sandu a távközlési, Mihai Seitan a munkaügyi, Elena Udrea a regionális fejlesztési és idegenforgalmi miniszteri tisztséget töltheti be. Többségük a korábbi Boc-kormánynak is tagjai voltak, amely október közepén bukott meg a parlamentben.

A miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy az általa javasolt kormányt támogatja a független képviselők és szenátorok frakciója, amely Gabriel Oprea révén megkapta a védelmi miniszteri tisztséget. A kabinetet támogatja még a nem magyar nemzeti kisebbségek képviselőit tömörítő frakció is.

Emil Boc közölte, hogy a javasolt kabinetjének programja szerint változatlanul érvényben marad a 16 százalékos egységes adókulcs - ami a személyi jövedelemadóra és a profitadóra vonatkozik -, akárcsak a 19 százalékos áfa.

A kabinet kötelezettséget vállal az állam-, a nyugdíjreform, az oktatás, az egészségügyi és az igazságügyi reform  folytatásáért, támogatja a nemzeti kisebbségek jogainak bővítését, a mezőgazdaság fejlesztését, és célként tűzte ki az uniós pénzek lehívásának a felgyorsítását.

Bukaresti megfigyelők szerint a javasolt kormány  a beiktatásához szükséges 236 szavazatnál csak alig két-három vokssal birtokol többet, viszont nem kizárt, hogy az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) sorában is akad majd olyan törvényhozó, aki a kormány mellett szavaz majd.

(MTI)