Tőkés szerint RMDSZ kiszolgáltatja az erdélyi magyarokat a román politikának

2009. december 23. - 15:33 | Külföld
Tőkés László szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kiszolgáltatja az erdélyi magyarokat a román nacionalista párt-, illetve nagypolitikának, mert 180 fokos fordulatot téve az új román kormány "húsosfazekai körül tolong".

Az európai parlamenti képviselő szerdán Budapesten, Küzdelem és építés, avagy húszéves a temesvári forradalom című sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az RMDSZ megbocsáthatatlan hibát követett el, amikor felszólította az erdélyi magyarságot a Mircea Geoana posztkommunista pártvezető melletti, illetve a többi között a parlamenti képviselők létszámát csökkentő reform elleni szavazásra.

A korábbi királyhágó-melléki református püspök arról is beszélt, hogy a decemberi romániai választásokon az RMDSZ "csúfos vereséget szenvedett (...), az RMDSZ alól szinte az egész szavazóbázisuk kicsúszott".

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a szervezet nevében azt hangoztatta: "a most felálló, új román kormány rendkívül ingatag, és várhatóan rövid életű lesz". Egy következő kormányválság idején a most "kegyelemkenyéren a kormányba vett" RMDSZ-t minden bizonnyal kiteszik onnan - tette hozzá.

Kiemelte, hogy az erdélyi magyarokat képviselő politikai erőknek éppen most kellene összefogniuk és kiállniuk például a magyar egyetemért, az önálló magyar erdélyi külpolitikáért és az autonómiáért. Ezzel szemben a helyzet az - mondta -, hogy a most a kormányba választott RMDSZ-szel együtt a végrehajtó hatalom irányelvei "igencsak elütnek a demokratákkal szemben támasztott igényektől", mert az erdélyi magyaroknak hosszú távon súlyos árat kell fizetniük a pillanatnyi előnyökért.

Az európai parlamenti képviselő közölte: a temesvári 1989-es forradalom mai üzenete egyebek mellett az, hogy "európai, egyetemes szinten szembe kell néznünk a kommunista múlttal, (...) a nürnbergi perhez hasonlóan a kommunista rezsim +temesvári perét+ is le kell folyatnunk", hogy "legalább a megbocsátás joga legyen biztosítva" az utókornak.

Tőkés László egyúttal tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy a néhai diktátornak, Nicolae Ceausescunak és egyik hűséges kiszolgálójának, Stefan Gusa tábornoknak szobrot akar állítani egy-egy helyi önkormányzat; ez megítélése szerint "magyarellenes provokáció".

mti/para