Haiti földrengés - Szcientológusok érintéssel "gyógyítanak"

2010. január 24. - 17:38 | Külföld
Érintéssel igyekeznek "gyógyítani" a Szcientológia Egyház "önkéntes lelkészei" a haiti földrengés áldozatait - tudósított vasárnap az amerikai Breitbart hírszolgálat.

Egy gazdag adományozó repülőgépén mintegy 80 szcientológus utazott Los Angelesből a katasztrófa sújtotta karibi ország fővárosába, Port-au-Prince-be, hogy segítsen a rászorulóknak. Azt állítják, hogy az érintés erejével felélesztik a sérült idegrendszert.

A Szcientológia Egyház logójával ellátott sárga pólókban ténykedő önkéntesek egyike elmondta: egy olyan eljárást alkalmaznak, amellyel "segítenek" abban, hogy az idegrendszer pontjai között ismét kapcsolat létesüljön. "Amikor az ember egy testrészét hirtelen sokk éri, az energia elakad, tehát újraélesztjük a szervezeten belüli kommunikációt azzal, hogy megérintjük az embereket a ruháikon keresztül, és arra kérjük őket, hogy érezzék az érintést" - fejtette ki egy szcientológus.

Egy önkéntes elmondta, hogy érintésével segített egy 22 éves fiatalembernek, aki a romok alá szorult, de az apja kimentette. Jobb lábát térd alatt amputálni kellett, súlyosan sérült, duzzadt bal lábát pedig egyáltalán nem érezte. A Szcientológia Egyház önkéntese azt állította, hogy az ő gyógyító érintése után az élet azonban visszatért a férfi lábába, enélkül azt is amputálni kellett volna.

A Haitin segítő orvosok közül többen nem hisznek abban, ahogy az önkéntes szcientológusok "gyógyítanak". Mint egy amerikai doktor megjegyezte, eddig nem tudta, hogy az üszkösödés kézrátétellel gyógyítható.

A Szcientológia Egyház tevékenységének megítélése rendkívül ellentmondásos, működését számtalan per kísérte az Egyesült Államokban is. A 20. századi új vallási mozgalmak közé tartozó egyházzal szemben gyakori kritika, hogy áltudományos elveket hirdet, üzleti alapon működik, és kihasználja tagjait.

MTI/para