Brit, francia és amerikai egységek is felvonulnak a Vörös téren
Moszkvában már korábban közölték, hogy meg akarják hívni a szövetségesek egységeit is, akkor azonban még csak Franciaország döntött a részvételről.
Elhangzott, hogy mintegy 40-45 ország államfőit, kormányfőit várják az ünnepségekre Moszkvába, vagyis körülbelül annyit, amennyi a 60. évfordulón részt vett. Kozsin azt mondta, "arra számít, hogy jelen lesznek május 9-én Moszkvában Kína, Franciaország és a kelet-európai országok államfői, és örömmel üdvözlik majd az Egyesült Államok elnökét és Nagy-Britannia miniszterelnökét". Reményének adott hangot, hogy ott lesznek az ünnepségeken a FÁK-tagállamok államfői is. Különböző országokból meghívtak mintegy 200-300 háborús veteránt is - tette hozzá.
Kozsin elmondta: a 65. évforduló megünneplésére rendezendő díszszemlén "mindent felvonultatnak, amivel a korszerű orosz fegyveres erők rendelkeznek", s egyebek között mintegy 140 repülőgép húz majd el a tér felett.
A magas rangú tisztségviselő arról is szólt, hogy ugyanazon a napon számos oroszországi város mellett az ukrajnai Szevasztopolban és a fehéroroszországi Bresztben is szándékoznak díszszemlét, katonai parádét rendezni. "Afelől semmi kétség, hogy Szevasztopolban lesz díszszemle, amelyet az ott lévő hadtengerészeti támaszpont rendez, de az orosz fél hamarosan konzultációkat kezd erről az új ukrán vezetéssel, ami pedig Fehéroroszországot illeti, ott semmilyen probléma nem merül fel a rendezvénnyel kapcsolatban" - mondta Kozsin.