Mi lesz Görögországgal?

2010. március 16. - 17:33 | Külföld
Az európai pénzügyminiszterek arról tárgyalnak, szükség esetén milyen formában nyújtsanak Görögországnak pénzügyi segélyt.
Hétfőn esete az euróövezet miniszterei azt állították, megállapodtak azokban a technikai módszerekben, amelyek lehetővé tennék a gyors segélynyújtást. Összegekről azonban nem tettek említést és nagyon keveset árultak el a kétoldalú hitelekről is. Elena Salgad spanyol pénzügyminiszter viszont kedden reggel, a tanácskozása folytatása előtt már azt mondta, Athénnak egyelőre nincs szüksége segítségre.

Anders Borg, a svéd pénzügyi tárcavezető, aki nemrég még élesen bírálta Athént a közpénzek statisztikai adatai miatt, kedden már azt mondta, a helyzet sokkal jobb, mint egy hónapja volt. Ez a hangnem-váltás minden bizonnyal a szigorító intézkedések bevezetésének tudható be.

Görögország ebben a hónapban a közigazgatásban csökkentette a béreket és felemelte az adókat, hogy a 12,7 %-os költségvetési hiányt 8,7 százalékra szoríthassa vissza. A görög lakosságnak több mint a fele jó lépésnek tartja a kormány intézkedéseit.

SITA/para