Topolánek: Fischer óvatos zsidó

2010. március 21. - 18:16 | Külföld
A Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke ezt a múlt héten jelentette ki interjút adván a cseh homoszexuálisok folyóiratának, a LUI képes magazinnak. Azóta nyilvánosan bocsánatot kért.
A volt cseh miniszterelnök és a Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke Mirek Topolánek újabb botrányt okozott. a múlt héten jelentette ki interjút adván a cseh homoszexuálisok folyóiratának, a LUI képes magazinnak sértő kijelentéseket tett a homoszexuálisok, valamint Jan Fischer jelenlegi kormányfő és az egyházak címére is. Kijelentéseiért azóta nyilvánosan bocsánatot kért.

Topolánek, amikor a LUI szerkesztője fényképezés közben az iránt érdeklődött, mi a véleménye az egyházról, azt válaszolta: „Az egyház? Az csak egy olyan szervezet, amely megkaparintotta a keresztény filozófiát...azáltal, hogy megbutították a tömegeket, totális agymosást végeztek, s így kaparintották meg a hívőket“ – kezdte fellépését Topolánek.
A legkonzervatívabb véleményt akkor nyilvánította, amikor a szerkesztő arról érdeklődött, mi a nézete a melegekről. „Gustáv Slamečka (a szlovák származású cseh közlekedési miniszter . a SITA megjegyzése), ha kemény ellenállásba ütközik, inkább kikerüli a konfliktust. (A kormányfő) Fischer zsidó, nem meleg, ezért még inkább kerüli a konfliktust. Ez összefügg a jellemével“ – jelentette ki a cseh miniszterelnök-jelölt.

Topolánek a későbbiekben SMS-ben bocsánatot kért Slamečkától és Fischertől. „Kedves Honzo - értsd Fischer és Gusto, értsd Slamečka. Mindkettőtöket biztosíthatlak, hogy az informális beszélgetésben nem a zsidókat, sem az egyházat vagy a homoszexuálisokat támadtam. Kijelentéseim, miután kiragadták őket a szövegkörnyezetükből, sok embert megsérthettek.Ezért bocsánatot kérek“ – írja az ODS elnöke.

SITA/para