Az MTV közvetítené, ami nem lesz

2010. március 25. - 19:37 | Külföld
A Magyar Televízió (MTV) nem szervez miniszterelnöki vitát, de ha lesz, akkor azt közvetíteni fogja - tájékoztatta csütörtökön a köztelevízió az MTI-t.

Az MTV arra reagálva közölte ezt, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) SZDSZ-es delegáltjai közleményükben azt írták: megszegi a választókkal szembeni közszolgálati kötelezettségét az MTV azzal, hogy az idén a tervek szerint nem sugároz választási vitaműsorokat.

A köztévé szerint azért nem szerveznek miniszterelnöki vitát, mert "nem az a dolga, hogy alakítsa a politikát, hanem hogy tudósítson róla". Hozzátették: nem az MTV feladata, hogy megegyezzen a jelöltekkel a vitáról, és nem kényszeríthetnek senkit az abban való részvételre.

Hangsúlyozták, hogy minden más műsorszolgáltatónál többet foglalkozik az MTV a választásokkal, mivel több hír- és háttérműsor is nyomon követi a kampány alakulását és az országos listát állító pártok 25 percben be is mutatkozhatnak az MTV képernyőjén.

Az MTV közleményében visszautasította a függetlenségét sértő állításokat.

Rajk László és Kozák Márton csütörtökön közleményben tudatták: szerintük közszolgálati kötelezettséget szeg az MTV azzal, hogy nem közvetít vitaműsorokat a kampányban.

"A rendszerváltás huszadik évében a közszolgálati televízió szükségtelennek tartja, hogy a választópolgárok az országos listát állító pártok képviselőinek szakpolitikai és listavezetői vitáiból tájékozódhassanak a pártok szándékairól. A Magyar Televízió menedzsmentje, arra hivatkozva, hogy a pártok ezt a diskurzust nem igénylik, megszegi ezt többpárti polgári demokráciákban a nézőkkel, választókkal szemben fennálló közszolgálati kötelezettségét" - emelték ki a kuratóriumi tagok.

Az ügyben megszólalt az ORTT KDNP-s elnökhelyettese is megszólalt. Balogh László az MTI-nek azt mondta: az MTV kuratóriumának SZDSZ által delegált két tagja támadást intézett a televízió független műsorkészítése ellen.

A testület KDNP által delegált tagja kiemelte, a médiatörvény egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben: a műsorokkal kapcsolatban a kuratóriumnak nincs semmilyen lehetősége, így a műsorügyekbe sem szólhat bele. A médiatörvény és a választójogi törvény egyértelműsíti azt is, hogy a Magyar Televíziónak milyen lehetőséget kell biztosítania a pártok megnyilvánulásaira, ezt az MTV maradéktalanul biztosítja - tette hozzá.

"Nem hiszem, hogy a Magyar Televízió műsorfolyamát a kuratórium bármely tagjának kellene szerkesztenie, különösen nem akkor, amikor a törvény ezt kifejezetten tiltja" - hangsúlyozta az elnökhelyettes.

Az elmúlt időszakban sok olyan műsor volt a Magyar Televízióban, amelyben különböző pártállású szakértők vitatkoznak. Ilyen műsorok most is vannak. Az a választópolgár, aki április 11-én elmegy szavazni, megfelelően tájékozódhat arról, hogy melyik párt mit szeretne - mondta Balogh László.

A kurátor szerint miután az SZDSZ elvesztette politikai erejét, két kurátora ilyen formában próbál a liberális elképzeléseknek nyomatékot adni.

A politikai tömörülések március 24-étől 25 perces interjú keretében mutatkozhatnak be a Magyar Televízióban. A Jobbik és az LMP után az MSZP, majd a Fidesz, a KDNP, a Civil Mozgalom, végül április elsején az MDF mutatkozik be.

mti/para