Texasban meghalt egy magyar ejtőernyős

2010. március 26. - 14:00 | Külföld
Húsz év börtönre ítélték az Egyesült Államokban helyi idő szerint csütörtökön azt a hackert, aki társaival valószínűleg minden idők legnagyobb számítógépes személyi adatlopását hajtotta végre.

A férfi az ugrásokat szervező cég alkalmazottjaként a tandemugrásokat végrehajtó ejtőernyősöket fotózta.

A szerencsétlenül járt egy társasház tetejére zuhanva halt meg. Nevét nem közölték, de a rendőrség azt mondta, hogy magyar állampolgár volt és egy texasi ejtőernyős cégnek dolgozott.

Az ejtőernyősöknek Port Aransas tengerparti településen kellett volna földet érniük. Szemtanúk elmondták: a férfi ernyője ugyan kinyílt, de rögtön "összecsuklott".

A szövetségi légi közlekedési hatóság (FAA) szóvivője azt mondta, hogy az áldozat, aki tapasztalt ejtőernyős volt, a becsapódást túlélte ugyan, de később sérüléseibe belehalt.

Munkáltatójának, a texasi Sky Dive Atlas cégnek a szóvivője arról számolt be, hogy magyar alkalmazottjuk korábban már tízezer ugrást hajtott végre.

MTI/para