Halálos Repülőgépbaleset - Gyakorlott pilóta volt az áldozat

2010. március 28. - 19:45 | Külföld
A balesetben halálos sérüléseket szenvedő nagykanizsai pilóta gyakorlott repülősnek számított, gépe azonban szinte teljesen új volt még. Az MTI értesülése szerint mindössze néhány hónapja volt a birtokában, és ezen a hétvégén többször is repült vele Nagykanizsa környékén.

A kisgép a repülőtér iroda- és raktárépületeitől alig tízméteres távolságra zuhant le.

Az Apollo Fox típusú ultrakönnyű kisrepülőgép szemtanúk közlése szerint épp leszálláshoz készülődött, amikor orral váratlanul a földnek csapódott. A gép 35-40 év körüli vezetője azonnal életét vesztette. Néhányan azt mondták: a füves leszállóhely fölött hajtott végre egy fordulatot a gép, amikor egy széllökés megdobhatta.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a szerencsétlenül járt pilóta egy Apollo Fox típusú ultrakönnyű kisrepülőgépet vezetett. Hozzátette: a kollégái a helyszínre tartanak a baleset kivizsgálására.

Halálos áldozatot követelő magyar kisrepülőgép-balesetek

Összeállítás az elmúlt hét évben halálos áldozattal járó kisrepülőgép-balesetekről:

2003. március 21. - A Heves megyei Makláron egy Cessna típusú kisrepülőgép felszállás közben az egyik szárnyával nekiment a hangár melletti szélzsáknak, és lezuhant. A pilóta a baleset következtében életét vesztette.

2003. április 26. - Szegeden a levegőben összeütközött két vitorlázó repülőgép. Az egyik gépnek sikerült leszállnia, de a másik gépen tartózkodó két férfi meghalt.

2004. július 24. - Dunakeszi mellett lezuhant egy Z-43-as típusú kisrepülőgép. A gépen tartózkodó négy személy közül egy kórházba szállítás közben meghalt.

2004. szeptember 6. - Farkashegyen lezuhant és kigyulladt egy ultrakönnyű - 450 kilogramm súlyú - kisrepülőgép. A fedélzetén tartózkodó két személy a helyszínen életét vesztette.

2005. január 27. - A romániai Iasi közelében lezuhant a Farnair Hungary légitársaság L-410-es típusú repülőgépe, fedélzetén két emberrel, akik a baleset következtében életüket vesztették.

2005. július 16. - Szlovákiában, a likavkai vár légterében összeütközött két magyar kisrepülő. Ketten életüket vesztették.

2005. augusztus 12. - Horvátország középső részén lezuhant egy magyar kisrepülőgép, a balesetben két magyar állampolgár életét vesztette. A gép egy nyolc magyar sportrepülőgépből álló kötelék tagjaként tartott Zágrábból Brac szigetére, de Split előtt zivatarfelhőbe került.

2007. augusztus 2. - Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyházától nyugatra lezuhant egy ultrakönnyű egyszemélyes kisrepülőgép. A magyar pilóta és holland utasa életét vesztette.

2008. október 28. - Budapesten, a hármashatárhegyi repülőtéren lezuhant egy motoros vitorlázógép, a gépet vezető férfi a helyszínen életét veszte.

2009. július 18. - Egy hatvanéves férfi vesztette életét ma Dunakeszin a repülőnapon, amikor lezuhant egy Zlin-142 típusú kisrepülőgép. Egy hirtelen széllökés a hátára fordította a gépet, amely lezuhant, és zuhanás közben elsodorta a reptéri biztonsági cég egyik munkatársát.

2009. július 21. - Egy ultrakönnyű motoros kisrepülőgép leszállás közben balesetet szenvedett az úrhidai repülőtéren. A géppel oktatórepülést hajtottak végre, a baleset következtében a 70 éves tanuló könnyebb, a 66 éves oktató súlyos sérüléseket szenvedett és augusztus 4-én meghalt.

2009. szeptember 28. - A felszállás után egy perccel, száz méter magasságból lezuhant a dunakeszi repülőtér közvetlen közelében egy Apollo Fox típusú kisrepülőgép, amelynek vezetője a balesetben életét vesztette.

mti/para