Retkes Attila: Az SZDSZ nem szűnik meg!

2010. április 20. - 16:38 | Külföld
Az SZDSZ nem fog megszűnni, a liberális párt a parlamenten kívül is hallatni fogja a hangját - mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke kedden Budapesten; tagságmegújítás és teljes tisztújítás mellett az SZDSZ a nevét is megváltoztatja.

A közel fél órás sajtótájékoztatón a politikus kijelentette: ő maga és a párt ügyvivői testületének többsége még nem mond le, nem hagyja sorsára a pártot, a következő két hónapot még végigviszik. Hozzátette: az ügyvivő testület hétfői ülésén arról döntött, május 25-ig tagságmegújítás lesz, majd ezután az országos tanács összehívja azt a küldöttgyűlést, amely egyebek közt a teljes tisztújításról, a párt nevének megváltoztatásáról, valamint az új alapszabályról dönt.

Retkes Attila úgy fogalmazott: azért van szükség a párt nevének megváltoztatására, mert az SZDSZ névhez olyan stigmák kapcsolódnak, amelyek lehetetlenné teszik az újjáalakulást. A párt alapszabályát pedig azért kell megváltoztatni, hogy az illeszkedjen egy kispárt igényeihez - mondta.

Újságírói kérdésre közölte: július elején tud majd arról nyilatkozni, hogy a jövőben vállal-e majd újra tisztséget az SZDSZ-ben. Retkes Attila közölte: a párt csalódással vette tudomásul, hogy az a konzervatív-liberális összefogás, ami Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltjének programja mögött alakult ki, nem nyerte el a választók öt százalékának bizalmát. Kijelentette: az SZDSZ helyes döntést hozott akkor, amikor Bokros Lajos személyét és programját támogatta a 2010-es választásokon. Véleménye szerint a választási kampány során mind az SZDSZ, mind az MDF követett el hibát.

Retkes Attila a sajtótájékoztatón köszönetet mondott Bokros Lajosnak és annak a 135 ezer szavazónak, akik április 11-én rájuk szavaztak. Az SZDSZ elnöke természetesnek nevezte azt, hogy az SZDSZ és az MDF útjai a választások után külön vállnak.

Az MDF elnöksége pénteken úgy határozott: a párt mindennemű kapcsolatot megszakít az SZDSZ-szel, és a jövőben elképzelhetetlennek tartja a velük való együttműködést. Retkes Attila közölte, mivel egyetlen liberális párt sem került be a parlamentbe, ezért szavazóikat egyetlen más párt támogatására sem szólítják fel a második fordulóban.

A politikus szerint az SZDSZ-nek nagyon erősek a gyökerei, amely, mint fogalmazott, "a magyar és az európai liberalizmus évszázados öröksége". Hozzátette azonban: az elmúlt egy évtized parlamenti és kormányzati SZDSZ-politizálásával nem tudnak közösséget vállalni. Az SZDSZ mostani vezetősége szerint ez az elhibázott politika vezetett a párt társadalmi támogatottságának rohamos csökkenéséhez, a párt eróziójához - jelentette ki.

A pártelnök arra a felvetésre, hogy az SZDSZ a jövőben nem kap majd állami támogatást, közölte: az SZDSZ tagdíjbevételekből és adományokból tartja majd fenn magát. Kérdésre hozzátette: már előző év decemberében megszületett az a döntés, hogy elköltöznek a bérelt Gizella úti székházból, mert az gazdaságilag is fenntarthatatlan. Mint mondta, az SZDSZ a bérelt ingatlanjait feladja, a saját tulajdonú ingatlanjait azonban nem.

Retkes Attila arra a kérdésre, hány tagja van jelenleg az SZDSZ-nek azt felelte: körülbelül 4800-4900 a tagok száma, véleménye szerint azonban sokan, közel a fele nem fogja megújítani a tagságát. A pártelnök kérdésre közölte: körülbelül 30 millió forint folyó adósságállománya van jelenleg az SZDSZ-nek.

Retkes Attila beszélt arról is, hogy a választási eredmény kapcsán részfelelősséget érez, ezért is szorgalmazza a teljes tisztújítást.

MTI/para