Orbán: Tapintattal, kellő körültekintéssel képviseljük a határon túli magyarok érdekeit

2010. április 26. - 16:28 | Külföld
Orbán Viktor szerint - az átadás-átvétel törvényi szabályozásáról szóló előterjesztés után - elsőként egy három "blokkból álló tervet" kell benyújtaniuk a parlamentnek, benne az adórendszerbeli változásokról, a bürokráciával szembeni átfogó támadásról, valamint az önkormányzatokkal történő együttműködésről szóló tervvel.

A Fidesz elnöke hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján, Budapesten azt mondta, ezt megelőzően azonban "tiszta vizet kell önteni a pohárba". Ezért működik és működni is fog a Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amelytől Orbán Viktor már két-három héten belül vár egy közbülső jelentést, hogy megismerhessék, pontosan milyen a költségvetés, az államháztartás, az ország valóságos pénzügyi helyzete.

Közölte: a három nagy tervnek lesznek "törvényi lábai". Példaként említette az adótörvények, adóeljárási jogszabályok módosítását, az önkormányzatok vagyongazdálkodását érintő törvény megváltoztatását, valamint azt, hogy a bürokrácia leépítése érdekében néhány állami intézményt jelentős mértékben és gyorsan fognak megszüntetni vagy lecsökkenteni.

Kiemelte, azért volt fontos a kétharmad, hogy ezeket a törvényeket a lehető leggyorsabban, leghatékonyabban tudják meghozni.

Hangsúlyozta, e három blokktól külön kezeli a közbiztonság helyreállításának kérdését, ahol szerinte semmilyen halasztást nem tűrhetnek el.

"Filozófiájukkal" kapcsolatban úgy fogalmazott, meg kell üzenni az embereknek: az nem úgy van, hogy a kis halak horogra akadnak, a nagyok meg megússzák. Hozzátette ugyanakkor, hogy "a nagy halak létezése nem ok arra, hogy a kis bűncselekmény felett szemet hunyjunk". Megerősítette például korábbi bejelentését, amely szerint visszahelyeznék a jegyzőtől a rendőrséghez a kis vagyoni értékre elkövetett szabálysértési eljárások ügyét.

Szólt arról is, hogy csak akkor tudja - elkötelezettségének és elszántságának megfelelően - felszámolni a félkatonai, törvénytelen szervezeteket, ha közben biztonságot tud adni az embereknek a rendőrség megerősítésével.

Orbán Viktor kérdésre beszélt a nemzetpolitikáról is, és közölte: a nemzetpolitika fontos lelki ügy a magyaroknak. Azt ígérte, hogy érvényesíteni, képviselni fogják a határon túl élő magyarok érdekeit, mindezt "európai módon, tapintattal és kellő körültekintéssel".

Mint mondta, olyan felhatalmazás van a kezükben nemzetpolitikai kérdésekben is, amely egyetlen környező állam egyetlen politikai közösségének sem áll rendelkezésére. Ezt pedig kellő tapintattal, kellő udvariassággal, de határozottan fogják érvényesíteni.

Hangsúlyozta, nem lehet úgy bánni a magyar emberekkel, hogy miközben Magyarország megadja a tiszteletet a szomszédos országok mindegyikének, gyakran előfordul, hogy "nem kapjuk vissza ugyanazt a tiszteletet". Ezt Budapest nem fogja megengedni, "érvényt fogunk szerezni a kölcsönös tisztelet politikájának" - emelte ki.

mti/para