A finn kormány be akarja tiltani a koldulást

2010. május 5. - 09:33 | Külföld
A finn kormány vizsgálja az ország közterületein történő koldulás általános érvényű betiltását.
A belügyminisztérium keddi közleménye szerint a koldusok az utóbbi időben "igen agresszívvé" váltak, tevékenységük "szervezett háttérre" utal, amelyben "bűnöző elemek" játszanak szerepet. A koldulást szabályozó törvényt ezért  "a legrövidebb időn belül módosítani kell, hogy a hatóságok megbirkózhassanak az egyre súlyosabbá váló problémával" - áll az Anne Holmlund belügyminiszter által kiadott közleményben.

A finn bűnügyi rendőrség vizsgálatai szerint a Romániából érkezett koldusokkal összefüggésben felmerülnek "emberkereskedelemre utaló jelek" is.
Emberjogi aktivisták becslése szerint az észak-európai országban néhány tucat Romániából és Szlovákiából érkezett roma tartózkodik, számuk a nyári hónapokban rendszerint emelkedik.

Az utóbbi években elsősorban a helsinki önkormányzat lépett fel keményen az utcai koldusokkal szemben. Jussi Pajaunen polgármester tavaly ősszel kiüríttetett és ledózeroltatott egy farostlemezekből összetákolt romatelepet a főváros egykori - már használaton kívüli - teherkikötőjének a területén.

 - mti/para -