Washington belement Iránnak szóló orosz fegyverszállításba

2010. május 22. - 20:11 | Külföld
Az amerikai kormány már nem ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszország ne szállíthasson fegyvereket Iránnak - írta szombaton a The New York Times.

A lap szerint Washington néhány nappal azt követően adta "áldását" orosz légvédelmi rakéták exportjára, hogy a két nagyhatalom egyetértésre jutott az iszlám köztársasággal szembeni újabb szankciókról. Eszerint az orosz állam, illetve három vállalata katonai technológiát adhat el Iránnak.

A washingtoni döntés három nappal azután született meg, hogy az Egyesült Államok és Oroszország  egyetértésre jutott az Iránt atomprogramja miatt újabb szankciókkal sújtó ENSZ BT-határozatról. Az amerikai engedmény azonban nincs "közvetlen összefüggésben" a diplomáciai egyezséggel - tudatták a lappal a Fehér Házban. A húzás sokkal inkább annak az új partnerségnek a kifejeződése, amelyet Barack Obama elnök kíván kiépíteni Oroszországgal.

A The New York Times beszámolója szerint Moszkva nyélbe ütheti Sz-300 típusú rakéták régóta tervezett eladását Iránnak. Olyan légvédelmi rendszerről van szó, amely amerikai és izraeli bombázók ellen is felhasználható lenne. Az orosz fél eddig amerikai nyomásra "jegelte" a rakéták eladását. Teherán emiatt nemrég azt állította, hogy orosz import hiányában saját erőből fog hasonló rendszert gyártani.

(MTI)