Soha nem látott árvíz az észak-magyarországi folyókon - Lezárják a budapesti rakpartokat

2010. június 4. - 14:16 | Külföld
A Bódva, a Hernád, és a Sajó soha nem látott vizet hoz magával. A Bódva elöntötte Edelényt, több település megközelíthetetlen. Miskolcot sem lehet elhagyni északkeleti irányba, és lezárták a borsodi határátkelőket is a teherforgalom elől. Budapesten megkezdték a dunai alsó rakpartok lezárását.

Miskolcot északkeleti irányba, Kassa, illetve Sátoraljaújhely felé már nem lehet elhagyni, a város határát elöntötte a Sajó. A rendkívüli árvízhelyzet miatt a Miskolcra be- és kivezető útszakaszokon elterelik a forgalmat, jelentősek a torlódások. Miskolcra a 3-as számú fő út - Arnót, Szikszó és Szerencs irányából - bevezető négysávos útszakaszát lezárták, a felsőzsolcai körforgalmon a rendőrség csak tömegközlekedési és szolgáltatói járműveket engedi át.

Az autópálya kezelője az M30-as Miskolc és Nyékládháza közötti szakaszát díjmentessé tette, a rendőrök a Miskolcról Felsőzsolca irányába menő forgalmat az M30-as autópályára terelik.

Lezárták a nemzetközi közúti határátkelőket a teherforgalom elől Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a teherautók, kamionok sem Tornyosnémetinél, sem Bánrévénél, sem pedig Sátoraljaújhelynél nem tudnak áthaladni a határon. A személyforgalom akadozik.

A Bódva péntek hajnalban óriási erővel öntötte el Edelényt; a lakókat csónakokkal menekítették. A nagy erővel zúduló víz kerítéseket is ledöntött. A szennyvízcsatornából felbugyogott a víz, néhány helyen szökőkútszerűen. Edelényt kettészeli a vízátfolyás, csónakokkal próbálnak közlekedni. Az MTI információi szerint 180 családot kellett kiköltöztetni, mintegy 550 embert.

A Bódva vízszintje minden eddigi rekordot megdönt.

Edelénybe nem lehet bejutni, a város előtt, a 27-es főúton, a múcsonyi elágazásnál rendőrök állítják meg a járműveket.

Szendrő is megközelíthetetlenné vált, ugyanis Edelény felől is lezárták az utat, és Szalonnán is kiöntött a Bódva. Szendrőnél a folyó még mindig árad. A település északi részénél, Szalonna felé, utcák állnak vízben, a Szuhogy felé vezető útnál lévő házakat áramtalanítják, mert már ott is magas a víz szintje. Már nem tudnak hol védekezni, a töltésmagasításokon is átbukik a víz.

A Sajó rekordvízállással vette körbe Sajóecseget. A folyó mind Szlovákiában, mind pedig Magyarországon árad, vízszintje várhatóan meghaladja az eddig mért legmagasabbat.

A Hernádon is kritikus a helyzet. A magyar-szlovák határ térségében, Hidasnémetinél már 44 centiméterrel magasabb a víz az eddig mért legmagasabb szintnél.

A Tolcsva patak újból kiöntött Tolcsván. A víz több mint 350 házat veszélyeztet, húsz családot kellett kiköltöztetni.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében péntek délelőttig mintegy másfél ezer embernek kellett elhagynia otthonát az ár- és a belvíz miatt. A Hernád és a Vadász patak áradása miatt elrendelték Ócsanálos teljes lakosságának kitelepítését is, 273 embernek kell elhagynia otthonát.

Az elmúlt huszonnégy órában 12 ezren védekeztek a gátakon, a településeken.

Lezárták a forgalom elől a 27-es számú főutat Szendrőlád és Edelény között. Abaújszántó belterületén a Szerencs patak áradása miatt teljes az útzár, a településen húsz családot kellett kiköltöztetni.  

Nem lehet közlekedni a Tomor és Lak, az Alsóvadász és Monaj, a Meszes és Rakaca közötti úton, Gibárt belterületén, továbbá Hidasnémeti és Gönc, a Kiskinizs és Hernádkércs, a Fügöd és Hernádszentandrás között. Nem lehet személyautóval behajtani Rakacaszendre, Tornaszentandrásra, Tornabarakonyba.

A Sajón szünetel a kompközlekedés, és nem járnak a tiszai kompok sem.

A Duna magas vízállása miatt megkezdték az alsó rakpartok lezárását Budapesten, a rendőrség arra kéri az autósokat, hogy vigyék el onnan a parkoló járműveiket. A folyó vízszintje a péntek reggeli órákban elérte a 600 centit, a tetőzést 800 centiméternél várják a jövő hét elejére (2006-ban 860 centiméterrel tetőzött a folyó).

Lakóövezetet nem veszélyeztet az árhullám, a Római parti üdülőövezetet azonban elöntheti a víz. A Margitsziget egyelőre nincs veszélyben, de ha szükséges, péntek délután ott is megkezdik a védekezést.

A csatornázási művek is megkezdte a védekezést. Péntek estig az átemelőket, csatornacsatlakozásokat árvízi üzemmódra állítják.

Győrnél vasárnapról hétfőre virradóra tetőzhet a Mosoni-Duna, és péntek éjjel várhatóan másodfokú készültséget kell bevezetni. A győri rakpart péntek reggelre víz alá került.

Tiszatelek és Tokaj között elrendelték az elsőfokú készültséget a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

A Bodrogon a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet jelentősen meghaladó vízállást prognosztizálnak a szakemberek.

A Kraszna napok óta lassan, folyamatosan árad, Ágerdőmajortól a tiszai torkolatig az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szint feletti vízállások várhatóak.

A Túr és a Lónyai-főcsatorna is árad, utóbbi vízfolyás torkolati szakaszán ismét el kellett rendelni a legenyhébb fokú riasztást, a felső szakaszon még mindig másodfokú a készültség.

A honvédség öt alakulatának 835 embere és 96 technikai eszköze, köztük két MI-17-es helikopter vesz részt az árvízi védekezésben.

Továbbra is négy térségben van veszélyhelyzet: a Hasznosi tározó, a Sajó-Bodva, a Hernád térségében, a Zagyván, a Jásztelki tározó és a Cuhai-Bakonyér térségében.

MTI/para