A CNN-hez szegődött a szexbotrányba belebukott amerikai kormányzó

2010. június 27. - 08:04 | Külföld
A CNN hírtelevízió egy új műsorának társvezetője lesz Eliot Spitzer New York állam 2006-ban megválasztott nagyreményű kormányzója, aki két évvel ezelőtt prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele miatt volt kénytelen megválni tisztségétől.

Spitzer a The Washington Post 2010-ben Pulitzer-díjjal kitüntetett újságírójával, Kathleen Parkerrel vezet majd az amerikai hírtelevízióban egy hamarosan induló vitaműsort. A bukott politikus a kormányzói posztról való lemondása óta rendszeresen ír a Slate nevű internetes magazinnak, és az HBO "Real Time With Bill Maher" című műsorában is rendszeresen szerepel kommentátorként.

New York főállamügyészeként Spitzer a fehérgalléros bűnözők egyik legelszántabb üldözője volt, ezért is nevezték az Egyesült Államok gazdasági és pénzügyi erejét jelképező Wall Street seriffjének. A harmadik legnépesebb amerikai szövetségi állam kormányzói posztjáért a Demokrata Párt jelöltjeként 2006-ben szállt versenybe és győzte le John Faso republikánus politikust. 2008 márciusában azonban távozni kényszerült hivatalából, mert a The New York Times című lap kiderítette, hogy egy prostitúciós hálózat ügyfele volt.

A Fortune üzleti magazin szerkesztőjeként dolgozó Peter Elkind nemrég könyvet is írt a korábban sokak által egy országos tisztség betöltésére is esélyesnek látott demokrata politikusról, beszámolva életének szaftos részleteiről is. A "Kegyetlen igazság: Eliot Spitzer szárnyalása és bukása" címet viselő írásból egyebek között az is kiderül, hogy Spitzer kormányzói tisztségéből való távozása előtt mintegy 100 ezer dollárt tékozolt el "luxus kategóriájú" prostituáltakra. Az életrajzban szerint amikor a politikus Puerto Ricóba utazott hivatalos látogatásra, ottani "kényeztetésének" biztosítása céljából egy kísérő hölgy útját is fizette.

New York egykori kormányzóját a média elsősorban Ashley Dupre-vel hozta hírbe, aki például a Playboyban is megmutatta bájait, és a The New York Post című újságban a mai napig rendszeresen osztogat tanácsokat a nemi életről.

A bűnös "seriff" története a filmeseket is megihlette: a "Férjem védelmében" című Arany Glóbusz-díjas sorozat Julianna Margulies-szel a főszerepben egy ügyvédnőről szól, akinek politikus férje kénytelen volt távozni hivatalából botrányos "nőügyei" miatt.

Bár az említett alkotások nem engedik feledtetni az emberekkel Spitzer életének botrányos mozzanatait, a közvélemény-kutatással foglalkozó Marist College Institute által áprilisban készített felmérés eredménye arról árulkodik, sokan szeretnék, ha majd egyszer ismét politikusi tisztséget vállalna a kegyvesztett demokrata. A többség azonban kiemeli, hogy egy ilyen irányú törekvést idén még nem tartana jó ötletnek.

Lee Miringoff, a Marist intézet igazgatója elmondta, hogy az egykori kormányzó jövőbeli CNN-es szereplése megteremtheti annak lehetőségét, hogy a közvélemény kedvezőbben ítélje meg őt.

Gyanítható, hogy a "Wall Street-i seriff" a politikai pályára való visszatérésre is felhasználja majd a CNN új tévéprogramját. Legutóbb a Fortune magazinnak adott interjúban elmondta, "hihetetlenül csalódott" a kormányzói tisztség elvesztése miatt, és nem zárja ki, hogy újra visszatér a politikai pályára. "Szeretem a politikát" - fogalmazott Spitzer.

sita/para

Címkék: CNN, szexbotrány