Mogadishu reloaded: ismét mészárlás veszi kezdetét?

2010. július 3. - 12:30 | Külföld
Legkevesebb harmincegy civil vesztette életét Mogadishuban csütörtök óta az al-Shabaab iszlamista milícia és a szomáliai kormányerők, valamint az Afrikai Unió békefenntartói közötti heves tüzérségi összecsapásokban - közölték pénteken kórházi források.

A szomáliai főváros mentőszolgálatának a vezetője elmondta: az elmúlt hónapok legvéresebb harcai zajlottak, nagyon súlyos polgári veszteségekkel. A mentők 31 civil holttestét szedték össze, 93 sebesültet pedig kórházba szállítottak. Az áldozatok többsége otthonában halt meg annak következtében, hogy házukat tüzérségi találat érte. Csütörtökön a kormányerők és a velük szövetséges AU-békefenntartók indítottak offenzívát Mogadishu északi részén, hogy visszaszerezzék azokat az állásokat, amelyeket az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő al-Shabaab fegyvereseinek kényszerültek átengedni a hét elején. A harcok péntek délutánig tartottak.

Az al-Shabaab egyik vezetője, Muktar Robow azt állította, hogy a csatát szervezetének fegyveresei nyerték meg. "Allah ellenségei elvesztették az ütközetet" - mondta, hozzáfűzve, hogy a milicisták egy ellenséges harckocsit megsemmisítettek, a harcjármű öttagú legénysége pedig odaveszett. A kormányerők ugyancsak azt állították, hogy az ellenség fölé kerekedtek. Heves összecsapások voltak, és mindkét oldalon keletkeztek veszteségek - közölte az AU békefenntartóinak egyik vezetője. A frontvonal mentén élők megerősítették, hogy sok civil meghalt. Egy épületben például 13-an vesztették életüket, köztük gyermekek is. Az áldozatok a harcok elől menekültek az épületbe, amelyet azután egy tüzérségi lövedék romba döntött - számolt be egy szemtanú.

Az al-Shabaab, a 2009 januárjában megválasztott elnök, Sejk Seríf Ahmed hatalmának megdöntéséért harcol. A szomáliai kormány csak a főváros területének egy töredékét tartja ellenőrzése alatt, és az AU 6000 békefenntartójának támogatása nélkül aligha tudna a helyén maradni.

MTI