Huszonöten sérültek meg egy légörvénybe került repülőgépen

2010. július 21. - 17:10 | Külföld
Huszonöten sérültek meg kedden egy Washingtonból Los Angelesbe tartó amerikai repülőgép fedélzetén, amikor az utasszállító légörvénybe került.

A United Airlines 967-es járata, amely 255 utast és tízfős személyzetet szállított, kénytelen volt megszakítani útját a denveri nemzetközi repülőtéren, ahonnét több embert kórházba vittek. A Denver Post című helyi lap szerint a személyzet négy tagja és 21 utas sérült meg könnyebben, köztük egy kislány, akinek feje a repülőgép mennyezetéhez ütődött.

Az újság szerint az utastér is megrongálódott, de kívül nem látszik sérülés a Boeing 777-es repülőgépen.

A tűzoltóság szóvivője szerint a balesetet az okozta, hogy a járat "jelentős légörvénybe" került.

mti/para