Kövér: Lapító haszonlesők és különös anyagból gyúrt lények a szocik

2010. július 30. - 18:35 | Külföld
Lapító haszonlesőknek és különös anyagból gyúrt lényeknek nevezte a szocialistákat Kövér László, frissen megválasztott házelnök. Szerinte az MSZP provokál, nem pedig a Fidesz.  Azok után, hogy az MSZP 1994-ben egy karhatalmistát állított az ország élére, a hármas főcsoportfőnökséget is működtető Belügyminisztérium utolsó vezetőjét pedig házelnökké emelte, milyen provokációról beszélnek? - kérdezett vissza a Heti Válasznak adott interjújában Kövér László a lap felvetésére, miszerint a szocialisták provokációnak nevezték országgyűlési elnöki jelölését; idézi fel az atv.hu weboldal.

Kövér arra a kérdésre nem válaszolt, hogy valóban nem fogadja-e Mesterházy Attila szocialista pártelnök köszönését, ugyanakkor kijelentette: szerinte „Gyurcsány, Veres, Lendvai meg az Őszöd után lapító haszonlesők többet ártottak az országnak, mint egy ellenséges megszálló hadsereg." A Fidesz politikusa úgy véli, „amíg ezek a különös anyagból gyúrt lények el nem tűnnek a közéletből, addig az mérgezett marad."

Kövér az interjúban azt állította, képviselőként tiszteletben tartja a „különös anyagból gyúrt lények" mandátumát, de emberként joga van kifejezni irántuk a megvetését, amit viselkedésük miatt érez. Kövér László fenti érzelmei ellenére képesnek érzi magát az országgyűlés üléseinek pártatlan vezetésére.
Az interjúból az is kiderül, hogy a Fideszben egyetlen ember, Orbán Viktor jogosult a házelnök és a köztársasági elnök jelölésére.

nol/para