Az ETA tüzszünetet akar, kormányforrás szerint ez nem elég

2010. szeptember 5. - 16:26 | Külföld
Tűzszünetet hirdetett vasárnap a Baszkföld elszakadásáért küzdő Baszk Haza és Szabadság (ETA) elnevezésű terrorszervezet.

A bejelentés a Gara nevű baszk napilap internetes oldalán megjelent videófelvételen hangzott el. Egy női hang olvasta be, s a képen három feketébe öltözött, arcát a szemnél kivágott fehér kendővel eltakaró férfi volt látható egy asztalnál, fejük fölött pedig az ETA baltát és kígyót ábrázoló jelvénye, valamint a baszk zászló . Miután a nyilatkozat elhangzott, mindhárman feltartották ökölbe szorított kezüket.

A szervezet közölte: úgy döntött, hogy a jövőben nem hajt végre fegyveres támadásokat, illetve egyéb erőszakos cselekményeket.

Az állásfoglalásból nem tűnt ki, hogy ideiglenes vagy állandó tűzszünetről van-e szó.

A spanyol belügyminisztérium nem volt hajlandó kommentálni a bejelentést, az El País című lap által név nélkül idézett kormányforrások viszont elégtelennek mondták a vállalást. "Nem volt szó fegyverbeszolgáltatásról, vagy az erőszak befejezéséről - ez így nem elég" - fogalmazott egyikük a lapnak.

Az ETA a múltban többször hirdetett már tűzszünetet, majd felmondta azokat, így a legutóbbit 15 hónap után 2007 júniusában. Azt megelőzően zátonyra futottak a spanyol kormánnyal folytatott tárgyalások, miután az ETA 2006 decemberében két halálos áldozatot követelő merényletet követett el a madridi repülőtéren. Azóta a José Luís Rodríguez Zapatero vezette spanyol kormány elutasított mindenfajta tárgyalást a szeparatista szervezettel.

Az ETA évtizedek óta folytat fegyveres harcot Baszkföld függetlenségért Spanyolország északi és Franciaország déli részén. Az erőszakos cselekményekben több mint 800 ember vesztette életét.

A szervezet tavaly augusztus óta nem követett el újabb merényletet. Az elmúlt két évben több vezetőjét fogták el Spanyolországban és Franciaországban, és megfigyelők szerint ezzel jelentősen meggyengült.

A terrorszervezet már hetekkel ezelőtt előre jelezte, hogy tevékenységében egy új, általa politikainak nevezett szakasz kezdődik.

mti/para