Lágyékon rúgta tanítványát

2010. szeptember 27. - 09:17 | Külföld
Lágyékon rúgott egy diákját egy tanár Magyarországon, a csongrád megyei Árpádhalmon. A gyerek legalábbis ezt állítja. A sérülés nyomait a gyerek anyja fürdetésnél vette észre. A nyilatkozó tanár azt mondja, az eset nem teljesen úgy történt, ahogy a gyerek meséli.

A tanár szerint a gyerek gyakran fegyelmezhetetlen és valószínűleg ez váltotta ki belőle a durvaságot."Lefogta a kezem és térddel megrúgott" - ezt állítja a 9 éves Krisztián. A gyerek azt mondja, a történteknek nem volt előzménye, a tanár egyszerűen megragadta, berángatta a wc-be és ott rúgta meg. A fiú azt mondta, hogy nagyon fájt neki, de legnehezebben azt élte meg, hogy nem tudta magát megvédeni. A gyerek először otthon nem mesélte el, hogy mi történt.

Farkas Sándorné t a Független Hírügynökségnek azt mondta furcsán viselkedett a fia, először ez tűnt fel neki. Aztán meglátta, hogy a gyerek térdel az ágyon és látta rajta, hogy fájdalmai vannak, de nem árulta el, hogy mi történt. A bántalmazás nyomait másnap vette észre az asszony. Amikor fürdette a fiát, látta, hogy kék folt van a gyerek lágyékán.

Farkas Sándorné azt mondja, voltak orvosnál és látlelet vetettek a sérülésről, de a rendőrségen azért nem tettek feljelentést, mert nem akarta a gyerekét kitenni a bírósági eljárásnak. Krisztián tanára, Kozmáné Gyovai Katalin elismerte, hogy bántotta a gyeket és azt mondta, hogy nagyon sajnálja a történteket.

A tanárnő azt állítja, Krisztiánnal folyamatosan gondok vannak az iskolában. Bár szerinte okos és értelmes, de nem tud viselkedni. És azért rúgta meg a fiút, mert az bántotta a gyerekét. Testnevelés órán Krisztián az asztmája miatt nem futhat gyorsan, de nem lehetett leállítani. Kicsivel később hanyadt vetette magát és azt mondta, hogy mindjárt meghal. Ekkor a kicsik is utánozni kezdték és nem lehetett rendet tartani. Ráadásul a tanár állítása szerint Krisztián is megrúgta az ő gyerekét, ezért az öltözőben fenéken billentette.

Kozmáné Gyovai Katalin indul a polgármester-választáson, és azt mondja, nem mond le a jelöltségről. Az eset miatt az iskola igazgatója megrovásban részesítette. Mivel egyszeri esetről van szó, nem bocsátották el.

FH/para