Atomtesztre készül Észak-Korea?

2010. október 21. - 07:35 | Külföld
Harmadik atomrobbantására készül Észak-Korea déli sajtóértesülés szerint. A legnagyobb példányszámú szöuli lap szerint lázas készülődés van azon a telepen, ahol az előző két tesztet is végrehajtotta az ázsiai ország, amely nemrég jelentette be, hogy hajlandó visszatérni a nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokhoz.

A Csoszun Ilbo szerint amerikai műholdak csapatmozgásokat észleltek azon a helyen, ahol Észak-Korea 2006-ban és 2009-ben atomkísérleteket hajtott végre. Meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva a dél-koreai lap közölte: úgy tűnik, a hadsereg helyreállítja a Punggje-ri telep alagútjait, amelyek az előző teszt alatt omlottak be. "Ugyanakkor valószínűtlen, hogy egy ilyen kísérlet hamarosan megtörténik, az előkészületek akár három hónapig is eltarthatnak" - tette hozzá a forrás.

A dél-koreai hadsereg szerint viszont nincs konkrét bizonyíték arra, hogy előkészületek zajlanának, és hozzátette, hogy folyamatosan figyelik a fejleményeket. A szöuli védelmi minisztérium egyik illetékese az AFP hírügynökségnek elmondta, a csapatmozgások akár szokásos karbantartási munkálatokra is utalhatnak.

Észak-Korea a tavaly májusi robbantás előtt néhány héttel jelentette be, hogy kivonul az atomprogramjáról szóló hatoldalú - Észak-és Dél-Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán valamint Oroszország részvételével zajló - tárgyalásokról. Szombaton viszont éppen ennek ellenkezőjéről beszélt, noha Phenjan hozzátette: nem sietik el a dolgot, mert az Egyesült Államok és a többi tárgyalópartner "még nem áll készen". Szöul és a leszerelésről közvetlenül tárgyaló országok azt szeretnék, hogy Phenjan még az egyeztetések újraindulása előtt visszaengedje a nemzetközi megfigyelőket atomlétesítményeibe, valamint hirdessen tilalmat mindennemű nukleáris tevékenységre.

FH/para