Schmitt Pál: Gondolatainkat átmosni a forradalom tisztaságán

2010. október 23. - 08:20 | Külföld
1956 a méltóság diadala volt, a magunkra találás, a közösség megélésének pillanata - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az 1956-os kitüntetések átadása előtt a Parlamentben pénteken. Szerinte, ha figyelmesen végigolvassuk a híres 56-os, októberi nyilatkozatokat, pontokba szedett követeléseket, rádöbbenhetünk, hogy akkor és ott az embereknek nem saját, személyes sorsuk volt a legfontosabb.

Egy fájdalmasan nélkülöző, annyi hiánytól szenvedő korban a magyarok egymás gondját kívánták enyhíteni, egymásért, egymásnak, a közösségnek akartak jót, s ez nem más, mint a számtalanszor tagadott, még többször elárult, mégis létező, kristálytiszta közérdek - fogalmazott az államfő. Ezért szerinte minden év októberében fontos, hogy közéleti gondolatainkat, eredményeinket, kitűzött feladatainkat mintegy átmossuk a forradalom tisztaságán.

A díjak értelme, hogy példaként állítsuk az ország nyilvánossága elé azokat, akik egykor harcoltak a méltóságért, s azokat, akik ma is a méltóságot képviselik a világban - mondta Schmitt Pál. Szükségünk van rájuk, hogy elhihessük: így is lehet, sőt, igazán csak így szabad élni: hittel, tisztességgel, jó erkölccsel, a hazához való ragaszkodással - tette hozzá.

Az elnök szerint az elmúlt esztendőkben messzire vetődtünk a helyes úttól, de szerencsére élnek közöttünk olyanok, akik életpályájukkal, hitvallásukkal, hazafias helytállásukkal valóságos iránytűi a nemzetnek.

FH/para