Felgyújtott egy afro-amerikai templomot- kilenc év börtönt kapott

2010. november 2. - 10:51 | Külföld
Kilenc év börtönre ítéltek hétfőn az Egyesült Államokban egy amerikai férfit, mert felgyújtotta egy főleg afro-amerikai hívőkből álló egyházközösség templomát egy nappal azután, hogy 2008 novemberének elején elnökké választották Barack Obamát. A 24 éves férfi előzőleg bűnösnek vallotta magát a Massachusetts állambeli Macedonia kisegyház hívői elleni támadásban.

Benjamin Haskell 2008. november 5-én gyújtotta fel a templomot, amely háromnegyed részben volt csak kész, de istentiszteleteket már tartottak az épületben. A merényletben senki nem sérült meg, de a templom elpusztult.

Haskellt, aki majdani kiszabadulása után három évig lesz hatósági megfigyelés alatt, a bíróság 7500 dolláros pénzbüntetésre, és egymillió dolláros kártérítésre ítélte. Az igazságügyi minisztérium hétfői közleménye szerint Haskell rasszista, aki bevallotta, hogy társaival afro-amerikai ellenes kirohanásokat tett, és Barack Obama megválasztása előtt többször kifejezte nyilvánosan a gyűlöletét, majd amikor Obamát megválasztották, a templom mögötti erdőbe ment fát gyűjteni, hogy lángba borítsa az épületet.

FH/para