Ma szavaz az Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálásáról az Országgyűlés

2010. november 10. - 09:14 | Külföld
Az Országgyűlés szerdán szavaz a 98 százalékos különadóról, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörének változásáról szóló törvényjavaslatokhoz benyújtott módosító indítványokról. A vonatkozó törvények és az alaptörvény módosításának zárószavazása a tervek szerint jövő kedden lesz. A Házbizottság hétfőn elutasította azt a szocialista javaslatot, amely általános vitával is kiegészítette volna a szerdai ülés napirendjét.

A Fidesz frakcióvezetője hétfőn jelentette be, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) hatásköreit szűkítő törvényjavaslat finomítását kezdeményezi. Lázár János napirend előtti felszólalásában ismertette javaslatát, amely szerint alkotmányos alapjogokat érintő kérdésekben mégis lenne normakontrollra lehetősége az Ab-nak a költségvetést, az adókat és a járulékokat érintő törvények ügyében is. A részletes változásokat tartalmazó módosító indítványt ezután az alkotmányügyi bizottság nyújtotta be az Országgyűlésnek. A törvény zárószavazása várhatóan jövő héten kedden lesz.

Az eredeti javaslat szerint azokban a kérdésekben, amelyekben nem lehet országos népszavazást kiírni - így a költségvetést és adókat érintő törvények - az Alkotmánybíróságnak sem lett volna döntési hatásköre. Lázár János hétfőn úgy fogalmazott: az a javaslata, hogy "ne kössék össze a népszavazások ügyével az alkotmánybírósági hatáskörök ügyét".

A 98 százalékos különadóról szóló törvény tervezett módosítása szerint a nagy összegű végkielégítések meghatározott részének 98 százalékos adóját nem vetnék ki a nyugdíjba vonulók járandóságára, egyébként a munkavállalók 3,5 millió forint fölött fizetnék meg ezt a terhet, és nem számítana bele a szabadságmegváltás. Az állami, önkormányzati vezetők és az állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő cégek vezetői esetében maradna a 2 millió forintos határ, és beleszámítana a szabadságmegváltás is. A rendelkezés ugyanakkor öt évre, vagyis a 2005-ös adóévre visszamenően lenne hatályos.

FH/para