Haiti után Dominikában is megjelent a kolera
A dominikai hatóságok eközben megerősítették a két ország közötti határellenőrzést, hogy így próbálják meg elkerülni, hogy a Haitiben rohamosan terjedő járvány átjusson a sziget másik részére is. A rendőrség eközben több helyen is házkutatást tartott, és illegális határátlépőket kerestek. A hatóságok szerint kedden mintegy 170 embert tartóztattak le, amiért nem tudta igazolni, hogy hogyan került az országba.
A haiti egészségügyi minisztérium kedden jelentette be, hogy ezer fölé nőtt az országban a megbetegedés áldozatainak száma, 16.800 embert pedig kórházban kezelnek. A járvány csaknem egy hónapja ütötte fel a fejét Haitin. Az egészségügyi illetékesek pedig attól tartanak, hogy megállíthatatlan lesz a terjedése a főváros, Port-au-Prince sátortáboraiban, ahol százezrek leltek menedékre az év elején történt földmozgás után.
(Független Hírügynökség)