UNICEF: Ma van a gyermekek világnapja

2010. november 20. - 12:44 | Külföld
November 20-a egyúttal a gyermeki jogokra való odafigyelés napja is, amely az 1959-ben elfogadott deklarációra és az 1989-ben elfogadott gyermeki jogokra vonatkozó egyezményre is emlékeztet.

Habár Szlovákiában a nemzetközi gyermeknapot június 1-jén tartjuk, az ENSZ Közgyűlése már 1954-ben javasolta a világ országainak, hogy a gyermekek világnapját november 20-ában határozzák meg. „E napon emlékezni kellene a gyermekek közötti barátságra, testvériségre és megértésre, gyermekműsorokat kellene szervezni, és fokozottan odafigyelni arra, mi az, ami a gyermekek javát szolgálja, és az életkörülmények javítására is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni szerte a világon."

November 20-a egyúttal a gyermeki jogokra való odafigyelés napja, amely az 1959-ben elfogadott deklarációra és az 1989-ben elfogadott gyermeki jogokra vonatkozó egyezményre is emlékeztet – ez a gyermeket teljes joggal ruházza fel, beleértve az állampolgári, kulturális, gazdasági, politikai és szociális jellegű jogokat. Mivel a gyerekeknek nem áll módjukban a jogaikat érvényesíteni vagy követelni, ezek ellenőrzését az ENSZ gyermekjogi bizottsága végzi.

(SITA)

Címkék: unicef, világnap