A médiatörvényről vitázik a parlament

2010. december 1. - 13:28 | Külföld
Megkezdődött Magyarországon a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat általános vitája a parlamentben szerdán. A kormány szerint a javaslat megteremti a hiteles, korrekt, sokszínű, tárgyilagos tájékoztatást és az olcsóbb, hatékonyabb, átláthatóbb, működőképesebb közmédiát. Az ellenzék pártok ugyanakkor élesen bírálták a tervet, amely szerintük pártfelügyelet alá helyezi a közmédiumokat.

Nyitrai Zsolt államtitkár a kormány nevében, expozéjában azt hangsúlyozta: a régi médiatörvény megérett a változásra, mert már idejétmúlt. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: nem lesz párhuzamos tartalomgyártás, nem lesznek hatalmas kuratóriumok és nem lesznek lobbicsoportok a közmédiumoknál.

L. Simon László a Fidesz vezérszónoka a közmédiumok hírszerkesztőségeinek összevonásával kapcsolatban elmondta: ez nem csorbítja a sajtószabadságot, nem fenyegeti a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Példaként az angol BBC-t említette, ahol hasonló modell működik.

Mandur László, az MSZP vezérszónoka szerint a törvényjavaslat elfogadásával minden hazai médium pártfelügyelet alá kerül. A szocialisták úgy ítélik meg, hogy az előterjesztés sérti az alkotmány, a demokrácia és a sajtószabadság normáit.
A szocialisták nem támogatják a törvényjavaslatot, amely szerintük a fenyegetettség, a totális függőség állapotába juttatja a média világát. Mandur László hozzátette: bíznak benne, hogy alkalmuk lesz visszaállítani a sajtó szabadságát.

Novák Előd a Jobbik vezérszónoka kifogásolta, hogy a kormány egyáltalán nem egyeztetett az új médiatörvény tervezetéről. Ahogy fogalmazott: "még Horn Gyuláék is jobban törekedtek nemzeti együttműködésre."

Karácsony Gergely az LMP vezérszónoka szerint a javaslat hatására állandó fenyegetettségben dolgoznak majd az újságírók, hiszen a felügyelő hatóságok magas bírságokat szabhatnak majd ki nem egyértelműen szabályozott keretek között. Emellett az ellenzéki párt azt is kifogásolta, hogy megszűnik a közmédiák normatív finanszírozása, ami kiszámíthatatlan helyzetet és függőséget okozhat.

FH/para