35 ezer dollár a North Hamptonban nemi erőszakkal vádolt magyar óvadéka

2010. december 29. - 12:35 | Külföld
A New Hampshire-i Brentwoodban lévő Rockingham megyei börtönben tartják fogva Újfalusi Károlyt, akit súlyos szexuális erőszak elkövetésével gyanúsítanak - erősítette meg a Független Hírügynökségnek a North Hampton-i rendőrség helyettes vezetője, hozzátéve, hogy a férfi óvadékát 35 ezer dollárban (7,5 millió forint) állapították meg.

Michael E. Maddocks szerint a 43 éves magyar férfi egy hónapja lakott North Hamptonban, azelőtt Pennsylvaniában, Floridában és Virginiában élt. Mint hozzátette: letartóztatásakor kiderült, hogy Újfalusi illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban.

A december 24-én történtekről először a Hampton Union című helyi lap számolt be. E szerint a magyar férfit azzal vádolja egy hajléktalan nő, hogy betegségéből adódó gyengeségét kihasználva karácsony este megerőszakolta őt.

Maddocks szerint az incidensről már 24-én éjszaka tudomást szerzett a helyi rendőrség, ám az áldozat akkor csak annyit közölt, hogy megerőszakolták, de sem a bűntett helyszínét, sem részleteit nem mondta el. A nő végül csak a következő két nap folyamán tett részletes vallomást, aminek nyomán a rendőrség letartóztatta Újfalusit.

Az áldozat egyébként a Hampton Union szerint később azt is elmondta, hogy azért nem tudott védekezni az erőszak ellen, mert rákban szenved, és emiatt nagyon legyengült a szervezete. A magyar férfinek, aki tagadja az ellene felhozott vádakat, január 19-én kell megjelennie a hamptoni kerületi bíróság előtt.

FH/para