TÖMEGPÁNIK: Három lány meghalt a budapesti West Balkánban!

2011. január 16. - 00:39 | Külföld
Hárman meghaltak, ketten megsérültek vasárnapra virradó éjszaka Budapesten, a Nyugati téren lévő West Balkán nevű szórakozóhelyen - értesült a Független Hírügynökség.

Úgy tudni, tömegverekedés tört ki. A környéket lezárták, több mentőautó is a helyszínen van és rengeteg a rendőr. A rendőrség és az Országos Mentőszolgálat későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

Az Index hírportál tudósítója szerint többen is meghalhattak, mivel a panikba esett tömeg több embert is agyontaposhatott. A késelés még fél 12 körül történt, ugyanakkor a második szintet csak egy óra múlva kezdték kiüríteni.

A West Balkánbeli esemény Facebook-oldalán egy lány azt írta, megkéseltek valakit a ruhatárnál, "aztán a már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. Mint a dominó, úgy dőltünk le". "Ember ember hátán, alattam 5-en feküdtek, azt hittem, hogy meghalok" - áll az egyik bejegyzésben. Sokan arra panaszkodtak, hogy több embert engedtek be a szórakozóhelyre a kelleténél, ráadásul a biztonságiak sem ellenőrizték megfelelően a tömeget.

A rendőrség A West Balkan tulajdinosainak felelőpsségét  vizsgálja

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap hajnali közleménye szerint viszont kizárható, hogy a tragédiát késelés okozta. Ám azt még mindig vizsgálják, hogy mi okozta a tömegpánikot. Mint írták, vizsgálják a szervezők felelősségét, illetve igazságügyi orvosszakértő bevonásával a fiatalok halálának okát is.

A rendőrség szerinte egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy éjjel 11-kor pánik tört ki valami miatt, és a tömeg agyontaposta a három lányt. A helyszínen lévő tudósítónk azt mondta, hogy a bejelentés után éjfél környékén legalább száz rendőr állt a Nyugati pályaudvar környékén, sok volt a mentőautó is. A helyszínelés még éjjel kettőkor is folyt.

A mentőszolgálat szerint sem egyértelmű, hogy mi okozta az áldozatok halálát.  halálát. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta, a halál pontos okát igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapítja meg. Győrfi Pál közlése szerint a helyszínen dolgozó mentősök találtak külsérelmi nyomokat az áldozatok testén, ezek származhattak "lökdösődésből", ami a pánikhangulatban kialakult, de azt egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy ez okozta a halálukat.

A szóvivő megerősítette, hogy a tragédiának nincsenek további áldozatai, vagy sérültjei. Elmondta, hogy a helyszínről az éjszaka egy részeg fiatalt kellett kórházba szállítani, továbbá a tömegben egy fiatal rosszul lett a tragédiát követően, őt a helyszínen ellátták a mentősök. Ezek az esetek azonban véleménye szerint nem függtek össze a három lány halálával.

A mentők szombat éjjel fél 12 előtt néhány perccel kaptak riasztást a szórakozóhelyen történt balesetről. A bejelentés több eszméletlen fiatalról szólt. A mentőszolgálat hat egységet riasztott a helyszínre, az első egységek öt percen belül megérkeztek. A mentősök három fiatal lányt találtak a bejáratnál, egyiküknek sem volt szívműködése és légzése. Azonnal megkezdték az újraélesztésüket, ami több mint fél óráig tartott, de sajnos már nem tudtak segíteni rajtuk, csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: összesen három áldozata van a West Balkán-ban kitört pániknak. Három lány halt meg, agyontaposták őket.

A történtek után a rendőrök a szórakozóhely közelében egy melegedőt biztosítottak a klubot elhagyni kényszerülő vendégeknek. Egyben felszólították a szervezőket, hogy a vendégek bent maradt ruháit, értéktárgyait a helyszínelés után, rendőri felügyelet mellett szolgáltassák vissza az érintetteknek.

Közben a Facebook internetes közösségi portálon külön oldal alakult "Szombat esti tragédia (West Balkán)" elnevezéssel. Az oldalra az éjszakai, hajnali órákban folyamatosan érkeznek a hozzászólások. Ugyanezen az oldalon megemlékezést is szerveznek az áldozatok emlékére este nyolc órától a Nyugati téren.

FH/index/hirszerzo/para

Címkék: pánik, West Balkán