TRAGÉDIA A WEST BALKÁNBAN – Még nem egyértelmű, miért halt meg a három fiatal lány

2011. január 16. - 13:08 | Külföld
Válságstábot hozott létre a terézvárosi önkormányzat a West Balkánban szombaton este történt tragédia kapcsán. Bundula Csaba alpolgármester a Független Hírügynökségnek vasárnap délelőtt annyit mondott, hogy a hivatal most számos munkatársat berendelt és hamarosan közleményt adnak ki.

Sajtóhírek szerint a szórakozóhely engedélyét a kerületi jegyző két hete visszavonta. Az önkormányzatnál egyelőre ezt is vizsgálják még - tudta meg a Független Hírügynökség. Bundula Csaba alpolgármester mindössze annyit mondott: válságstábot hoztak létre a tragédia körülményeinek kivizsgálására.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap hajnali közleménye szerint vizsgálják a szervezők felelősségét, illetve igazságügyi orvosszakértő bevonásával a fiatalok halálának okát is.

A főpolgármester is részvétét fejezi ki

A West Balkánban szombat éjjel történtek megerősítették Tarlós István főpolgármester azon meggyőződését, hogy nagyon fontos a közrend fenntartása, illetve a társadalmi életet szabályozó előírások betartása és betartatása - közölte a Független Hírügynökséggel a Főpolgármesteri Hivatal. A hivatal közleményében az is olvasható, hogy az elhunyt fiatalok családjának a főpolgármester együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki.

A mentők szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy azért haltak meg a fiatalok, mert agyontaposták őket. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: voltak ugyan sérüléseik, de nem akar feltételezésekbe bocsátkozni haláluk pontos okáról. Azt majd csak az igazságügyi orvosszakértői vélemény elkészülte után lehet majd tudni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap hajnali közleménye szerint vizsgálják a szervezők felelősségét is.

FH/para

Címkék: pánik, West Balkán