Magyaroroszágon pedagógus szervezetek tiltakoznak a tanköteles életkor leszállítása ellen

2011. március 8. - 17:58 | Külföld
A leghatározottabban tiltakozik a Pedagógusok Szakszervezete és az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság az ellen a kormányzati szándék ellen, amely leszállítaná a tankötelezettség felső korhatárát 15 évre. A két szervezet felhívja az ország lakosságát, szülőket, nagyszülőket, érdekvédelmi és szakmai szervezeteket, hogy fejezzék ki tiltakozásukat az ifjúság érdekeivel ellentétes kormányzati szándék ellen.

A szakszervezet és a társaság szerint is a tanköteles életkor 15 évre történő leszállítása egyértelműen jelzi, hogy az állam csökkenteni akarja felelősségét a fiatalokkal szemben és az iskolák fenntartásában. Ez a lépés azzal is jár, hogy ellátatlanul maradhatnak azok a tizenöt évnél idősebb gyermekek, akik tanulmányi eredményük miatt vagy más okból, ha akarnak, sem nyernek felvételt semmilyen iskolába. Szintén bekövetkezhet, hogy az iskola megszabadulhat azoktól a tanulóktól, akik átlépték az említett életkort és - kormányzati szóhasználat szerint - problémásak. Az is bekövetkezhet, hogy a szülő a tanuló akarata ellenére kiveheti gyermekét az iskolából, és arra kényszerítheti, hogy munkába álljon. De az is, hogy a korlátozott belátási képességgel rendelkező tanuló szülei akarata ellenére elhagyhatja az iskolát, és ezt senki sem akadályozhatja meg.

A szakszervezet és a társaság szerint egyértelmű, hogy a kormány csak egy szűk rétegnek akar lehetőséget adni az érettségi megszerzésére és ezzel a bejutásra a felsőoktatásba. Ezt bizonyítja a két szervezet szerint az az iskolarendszer, a kilenc évfolyamos általános iskola és szakmunkásképző iskola, amelyet a tankötelezettség leszállított életkorához kíván rendelni a kormány.

A pedagógus szervezetek arra is felhívják a figyelmet, hogy a 15 évesek munkába állítása összeegyeztethetetlen a gyermeki munka visszaszorítására irányuló európai uniós törekvésekkel. Ráadásul a jelenlegi helyzetben nincs reális esélye sem a szakképzetlen tömegek foglalkoztatásának. Úgy vélik, az iskolából kikerülő, munkanélküli fiatalok kiesnek az egészségügyi és a szociális ellátó rendszerből. Várhatóan nő majd a fiatal bűnelkövetők száma is. Az intézkedés már rövid távon káros hatással lesz a gazdaságra - áll a közleményekben.

FH/para