JAPÁN FÖLDRENGÉS: Robbanások történtek a megsérült atomerőműben!

2011. március 12. - 08:50 | Külföld
Robbanások hallatszottak a pénteki földrengésben megsérült Japán atomerőmű, a Fukushima 1 környékéről, szemtanúk pedig fehér füstöt is láttak - jelentette a japán Jiji hírügynökség.

A felszálló füstöt nem sokkal később a szigetország közszolgálati televíziója, az NHK is bemutatta. Sajtójelentések szerint az atomerőműben a normál szint hússzorosára ugrott a radioaktív sugárzás. Az NHK szerint a létesítményben történt robbanásban több munkás is megsérült. Nem sokkal ezután a televízió arról számolt be, hogy az erőmű teteje és falai is beomlottak. A japán tévécsatornán figyelmeztették az embereket, hogy maradjanak zárt térben az Fukushima 1-hez közeli területeken.

Legalább 215 ezer ember maradt otthon nélkül

Több mint 215 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát a pénteki, 8,9-es erősségű japán földrengés után a szigetország keleti és északi részén. Őket átmeneti szállásokra, menedékhelyekre költöztették. Közülük százezer embert a Fukushima városában történt nukleáris veszély miatt telepítettek ki.

Az otthontalanná váló emberek száma ennél jóval magasabb lehet, ugyanis az egyik leginkább érintett tartomány, az északi Mijagi adatai még nem érkeztek meg a rendőrségre. A prefektúrából egyébként azt jelentették, csak ott több százan haltak meg. Mijagiban több százan ragadtak olyan épületekben, amelyeket körbezárt a földrengést követő szökőár.

A pénteki földrengésben eddig több mint hétszáz ember halt meg, de az áldozatok száma a kormány közlése szerint elérheti az ezret is.

A csendes-óceáni szigetvilág nagyjából megúszta a cunamit

A Francia Polinéziához tartozó Marquesas-szigeteken az emberek a magasabban fekvő területekre menekültek, miután megszólaltak a cunamit jelző szirénák. Bár az előrejelzések hárommétereseket ígértek, végül egy méternél kisebb hullámok érkeztek, és csak néhány házat öntöttek el.

Új-Zélandon méteres hullámokat jeleztek előre, és arra kérték az embereket, hogy maradjanak távol a tengerpartoktól. Végül szabad szemmel szinte észrevehetetlen vízszintemelkedés volt, s a figyelmeztetések ellenére rengeteg katasztrófaturista leste és fényképezte a partokat.

Tongán - ahol még élénken él egy másfél évvel ezelőtti, 18 halálos áldozatot követelő cunami emléke - sok ember menekült a biztonságosnak mondott magasabban fekvő területekre, de sokan tesztelték a cunami erejét az óceán vizében úszva is.

A Salamon-szigeteken egy házat összedöntött egy hullám, számos hajót pedig kisodort a part mellől a nyílt tengerre.

Pápua-Új Guineában néhány vidéken áradásokat is okozó, szokatlan dagályt tapasztaltak. Egy segélyszervezet vitorlavásznakat, ételt és italt szállított az érintett területekre. A szigetország északi partján egy kórházban keletkeztek komoly károk, az itt ápolt betegek felét ki is kellett menekíteni. Az ország más részein szokatlan hullámzásokról számoltak be, de óriáshullám nem érkezett.

Ausztrália partjait éjjel érte el a hullámzás, ami csak 6-20 centis vízszintemelkedéssel járt.

Az Egyesült Államokhoz tartozó Északi-Mariana szigeteken és Guamon kitelepítették az alacsonyabban fekvő területek lakóit, de nem érkezett komolyabb károkról beszámoló. Szamoán, Fidzsin és más kis szigetországokban is volt cunamiriadó, de nem sokkal később le is fújták azt, Amerikai Szamoa fővárosát, Pago Pagot pedig elérte ugyan az ötven centis hullámmal érkező szökőár, de komoly károkat innen sem jelentettek.

(Független Hírügynökség)