JAPÁN KATASZTRÓFA: Fukushima 50 - Elfogadták "halálos ítéletüket" az önkéntesek

2011. március 24. - 12:14 | Külföld
Fukusima-50-nek nevezte el a japán média azt az önkéntesekből álló csoportot, amelynek tagjai a megsérült erőműnél végzik a kárelhárítási munkákat. Kettőjüket csütörtökön kórházba szállítottak, mert erős sugárzás érte a szervezetüket. Az önkéntesek szeretteiknek küldött üzeneteiből az derül ki, hogy "halálos ítéletként" tekintenek a munkájukra, ám elfogadták a sorsukat.

A fukusimai atomerőműből csütörtökön kórházba szállított két dolgozó annak a Fukusima-50 elnevezésű csoportnak volt a tagja, amely a megsérült reaktoroknál végzi a kárelhárítást. A brit The Telegraph szerint a március 11-i földrengést és szökőárt követő nukleáris krízisben a technikusokból és tűzoltókból álló csoport öt tagja vesztette már életét.

A valójában 180-200 önkéntesből álló csoport azért kapta a japán médiától a Fukusima-50 nevet, mert tagjai ötvenfős csoportokban váltják egymást a reaktoroknál zajló munkában. Legfőbb feladatuk egyrészt a fűtőrudak környezetének hűtése, másrészt az erőmű külső energiaellátásának helyreállítása. Munkakörülményeiket mutatja, hogy rendkívül magas hőmérsékletben és az elmúlt napokig szinte teljes sötétségben kellett dolgozniuk, miközben a reaktorokban folyamatos volt a radioaktív anyagok szivárgása.

Az önkéntesek személyéről nagyon keveset tudni, elsősorban azt, amit a családtagjaik osztottak meg a médiával. Az egyik munkás lánya egy internetes blogbejegyzésben így írt: "Apám most is az erőműnél dolgozik. Kifogytak az élelmiszerből... Nagyon mostohák a körülmények. Azt mondta, elfogadta a sorsát, ami halálos ítélethez hasonló." Egy másik lány eközben a következőt írta a Twitteren: "Apám visszament az erőműhöz. Nem láttam még ennyire sírni az anyámat." A BBC a beszámolójában egy harmadik munkás lányát idézi, aki azt mondta, apja negyven éve dolgozik az erőműben, szeptemberben menne nyugdíjba, most pedig önkéntesen jelentkezett segíteni.

Az önkéntes kárelhárítók előtt Kan Naoto japán miniszterelnök is tiszteletét fejezte ki. "Önök az egyetlenek, akik megoldhatják ezt a krízishelyzetet" - idézte a Financial Times a kormányfőt. "Nem tudom máshogy mondani, de olyanok, mint az öngyilkos harcosok a háborúban" - jellemezte a Daily Recordnak adott interjúban az önkénteseket Nakagava Keicsi, a tokiói egyetemi kórház radiológusa. Rick Hallard brit nukleáris szakértő pedig arra mutatott rá, hogy elképzelhető, hogy a Fukusima-50 tagjai jelenleg nem is foglalkoznak az őket fenyegető veszéllyel, annyira koncentrálnak a feladatok megoldására.

Az egyelőre nem egyértelmű, hogy a csaknem két hete a reaktoroknál dolgozó szakemberek mekkora sugárzásnak vannak kitéve. A japán nukleáris biztonságért felelős ügynökség csütörtökön azt közölte, hogy a most kórházba szállított két személyt 170-180 millisievertes sugárzás érte. Ez jóval magasabb annál, mint amennyi átlagosan éri az embereket, akik évente 2-3 millisievert természetes háttérsugárzásnak vannak kitéve. A szakértők szerint 100 millisivertes sugárzás fölött növekszik a daganatos megbetegedések kockázata. A japán hatóságok az engedélyezett sugárzási mennyiséget az erőműben segédkezők számára nemrég 100-ról 250 millisievertre emelte.

Eric Hall, a New York-i Columbia Egyetem nukleáris kutatója szerint a sugárzásnak kitett embereknél 10 éven belül nem jelentkeznek daganatos megbetegedések, és az is elképzelhető, hogy csak 30 évvel a sugárzás után jelennek meg rákos elváltozások. Korábbi nukleáris baleseteknél alkalmazott eljárások szerint épp emiatt kérnek fel önkéntes kárelhárítási munkára már nyugdíjba ment erőművi dolgozókat. A tapasztalatok alapján ugyanis ők feltehetően már azelőtt - más okból - elhunynak, hogy a sugárzás káros hatásai jelentkeznének a szervezetükben.

FH/para